Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel, 15 261 ponton zárt pénteken.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma 22,3 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint egyhangú kereskedés folyt pénteken. Délután már inkább lefelé tendáltak az európai piacok, beleértve a BÉT-et is, egyedül az OTP erősödött tovább töretlenül. A bankpapír emelkedésére azonban nem látott különösebb okot.

A Mol árfolyama 75 forinttal, 0,56 százalékkal 13 400 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 105 forinttal, 3,26 százalékkal 3330 forintra erősödött, forgalmuk 17 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 27 forinttal, 4,31 százalékkal 600 forintra esett, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,96 százalékkal 31 600 forintra nőtt, a részvények forgalma 696,5 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 119,9 millió forintos forgalom mellett 80 forinttal, 0,53 százalékkal 15 200 forintra emelkedett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1639 ponton zárt pénteken, ez 26 pontos, 1,60 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.