Vágólapra másolva!
Az eurózóna gazdasági teljesítménye rosszabb lett a vártnál, az első negyedévben 4,6 százalékos volt az éves szintű csökkenés.
Vágólapra másolva!

Az euróövezeti országok hazai összterméke (GDP) átlagosan 2,5 százalékkal csökkent az első negyedévben a múlt év utoló negyedéhez képest, éves összevetésben pedig 4,6 százalékos volt a hanyatlás - közölte előzetes becslését az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Sorrendben negyedik negyedéve esik vissza az eurózóna gazdasági teljesítménye, negyedéves összehasonlításban a mostani volt a legnagyobb csökkenés 1995, e statisztika indulása óta. Az elemzők 2-2,2 százalékos visszaesésre számítottak, éves összehasonlításban pedig 4,1 százalékos mínuszt vártak.