Az euró 277 forint alatt is járt

Vágólapra másolva!
Hétfőn és kedden komoly erősödést mutatott a forint a bankközi devizapiacon, az euró jegyzése 12 forintot ment le 24 óra alatt, de egy vártnál rosszabb amerikai lakáspiaci jelentés átmenetileg megálljt parancsolt a magyar pénz erősödésének. A forint javulása este azonban folytatódott, 277 forint alá is jutott az euró jegyzése.
Vágólapra másolva!

Kedden 18 óra körül 277,50 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon, szemben a fél négykor feljegyzett 280 forintos , illetve a délelőtti 277 forintnál alig magasabb jegyzésekkel. Este hét előtt ugyanakkor a kurzus átlépte a 277-es értéket, egy euróért már csak 276,85 forintot kellett adni, vagyis ismét erősödött a magyar fizetőeszköz.

Hétfőn még 289 forinton is születtek üzletek, innen dinamikus erősödést mutatott a magyar pénz - a lendület a jelek szerint kedd délutánra fogyott el. Egy vártnál rosszabb amerikai lakáspiaci adat miatt gyengülni kezdett a forint, de a befektetői hangulat később újra jobb lett, ami visszalökte 277 forint közelébe a jegyzést, sőt estére a már említett 276,85-ös árfolyam is kialakult.

Áprilisban a várt növekedéssel szemben visszaesett a megkezdett lakásépítések és építési engedélyek száma az Egyesült Államokban, ugyanis a várt 520 ezer helyett csak 458 ezer új lakás építését kezdték meg az amerikaiak. Csökkent a kiadott építési engedélyek száma is, 511 ezerről 494 ezerre, miközben az elemzők 530 ezret prognosztizáltak.

A nemzetközi trend számlájára írta az erősödést Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője. Szerinte az IMF-delegáció körüli hírek, így a költségvetési mozgástér növeléséről szóló döntés minimális szinten befolyásolta az árfolyamot. Az elemző 275-280 forint közé várta az eurót kedden, attól függően, hogy a mai napon kihirdetett adatok tovább erősítik, vagy éppen megtörik a nemzetközi ralit.