Triplázta árfolyamát egy amerikai cég

Vágólapra másolva!
A Dendreon egyértelműen a nap nyertese az amerikai piacon, és valamennyi vezető gazdasági újság, illetve hírügynökség (Wall Street Journal, New York Times, Reuters, Bloomberg) vezető hírek között hozta a jó hírt.
Vágólapra másolva!

A gyógyszercég részvényeinek árfolyama megtriplázódott a keddi kereskedés elején. A január és márciusi között 2,60-4,2 dollár között mozgó jegyzés, áprilisban 7 dolláros szintre emelkedett, majd a hétfői nyitás után 20-21 dollárra a kurzus.

A részvények arra a hírre ugrottak meg, hogy kedden bejelentették, hogy a prosztatarák elleni kísérleti kezelésük jó eséllyel javítja a túlélési arányt és nagy eséllyel ez lesz az első jóváhagyott vakcina a rák e fajtája ellen.