Rosszul kezdte a hetet Amerika

Vágólapra másolva!
Veszteséggel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók hétfőn. A befektetők elsősorban banki papírokat adtak el a hat hétig tartó ralli után, elsősorban azért, mert nem igazán bíznak a bankszektorban.
Vágólapra másolva!

A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 62,88 pont, 3,76 százalék veszteséggel 1610,19 ponton zárt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 267,78 ponttal, 3,29 százalékkal 7863,55 pontra hanyatlott.
A befektetők úgy vélik, hogy néhány bank vártnál jobb eredménye elfedi a valóságot, a rossz követelések szaporodásából adódó problémákat. A bankszektorral kapcsolatos aggodalmak azután erősödtek fel, hogy kiderült: a Bank of America eredményét csak rendkívüli tételek javították, egyébként jelentős leírásokra kényszerült a rossz követelések miatt.

A kőolaj árának meredek csökkenése miatt erősen visszaléptek az energetikai és az árupiaci cégek is.