Tovább menetel a forint, 288 alatt az euró

Vágólapra másolva!
Csütörtökön 288 forint alatt jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, vagyis a forint tovább folytatja a kedden megkezdett menetelését az euróval szemben.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön 11 óra körül egy euróért 287,50 forintot kellett adni, szemben a szerda koradélután feljegyzett 289 forintos, illetve a keddi 296 forintos értékkel. Egy dollár ugyanekkor 215,93 forintot ért, egy svájci frank pedig 190,69 forintot.

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint az erősödő trend a sertésinfluenza járvány ellenére javuló nemzetközi befektetői hangulatnak és növekvő kockázatvállalási kedvnek köszönhető.

Az összes régiós deviza lökést kapott ezáltal, a zloty jelenleg 4,36-nál a cseh korona 26,6-nál jár a z euróval szemben - ez utóbbit segíti a
márciusi cseh ipari termelés visszapattanása is a februári mélypontokról. Amennyiben a globális piacok felfutása tartós marad, úgy meglehet, hogy egy hosszabb távú erősödő trend veszi kezdetét a forintpiacon is, de egyelore átmenetinek tűnik a jelenlegi izmosodás.

A mai nap folyamán 285-ig is elmehetnek az euró/forint jegyzések, főleg, úgy hogy a magyar külkereskedelmi mérleg februári többlete is a vártnál nagyobb lett.