Kelet-Európa húzza az Erstét

Vágólapra másolva!
Csökkent az osztrák Erste-csoport nyeresége, amely meghaladja a várakozásokat.
Vágólapra másolva!

Az osztrák Erste-csoport a vártnál nagyobb, 232,1 millió euró adózás utáni nyereséget ért el az idei első negyedévben. A leánybankok az ukrajnai érdekeltséget kivéve nyereséggel zárták a vizsgált időszakot.

Bár az eredmény 26 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, jóval meghaladja az elemzők által várt 170 ,millió eurót.

A bankcsoport eredménye a kamatbevételek növekedéséből és a forgalom bővüléséből származott, a profit jelentős részét azonban felemésztették a kihelyezett hitelek kockázatának növekedéséből fakadó költségek. Ezek összesen 370,2 millió euróval terhelték meg az osztrák bankcsoportot, ami 127 százalékkal nagyobb összeg mint egy évvel korábban, 2008 utolsó negyedévéhez képest viszont 21 százalékos csökkenést jelent.

A közép-kelet-európai térség jelentőségét bizonyítja, hogy az Erste ausztriai bankja mindössze 21,9 millió euró nyereséget ért el, ami 30 százalékos csökkenést jelent éves szinten, a csoport egészének adózás utáni profitjának kevesebb mint 10 százalékát jelenti.

"Habár a gazdasági visszaesés hátrányosan érintette a lakossági, valamint a kis- és középvállalati ügyfeleinket Ausztriában és Kelet-Európában, hosszú távra szóló, óvatos üzletpolitikánk szilárd alapot teremtett ahhoz, hogy sikerrel küzdjünk meg az esetlegesen elhúzódó gazdasági visszaesés következményeivel, valamint a megnövekedett kockázati költségekkel" - értékelte a negyedéves eredményt Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója.