Remekeltek a bankok New Yorkban

Vágólapra másolva!
Nyereséggel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók kedden, elsősorban arra, hogy az amerikai pénzügyminiszter úgy ítélte meg: az amerikai bankok nagy része eléggé tőkésített a hitelezés fenntartásához.
Vágólapra másolva!

A technológiai Nasdaq Composite index 35,64 pont, 2,22 százalék nyereséggel 1643,85 ponton zárt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 127,83 ponttal, 1,63 százalékkal 7969,56 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 17,69 ponttal, 2,13 százalékkal jutott magasabbra.

A nagy nyertesek a bankrészvények voltak. A U.S. Bancorp 21 százalékot ment fel, miután Richard Davis vezérigazgató közölte, hogy gyosan vissza tudja majd fizetni a 6,6 milliárd dolláros állami segélyt, a Citigroup pedig 10 százalékot drágult Vikram Pandit vezérigazgató azon kijelentésére, hogy a bank egyre jobb állapotban van.

A meglehetősen vegyes, inkább negatív tőzsdei híreket és így a tőzsdei hangulatot pozitív irányba mozdította Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter, aki keddi kongresszusi meghallgatásán elismerte ugyan, hogy a hatalmas kormányzati erőfeszítések ellenére még nem sikerül helyreállítani a normális hitelezési folyamatot, de értékelése szerint a bankok nagy többsége elegendő tőketartalékkal rendelkezik a hitelezés fenntartásához.

Geithner elmondta: annak ellenére, hogy a hitelfeltételek javultak az utóbbi hónapokban, a statisztikák szerint visszaesett a fogyasztói hitelfelvétel, egyebek mellett a hitelkártya-kölcsönzés, valamint a kereskedelmi és ipari hitelezés is. Mint kifejtette, a hitelezést továbbra is - a hivatalos kormányzati zsargonban "örökölt eszközöknek" nevezett - rossz banki hitelállomány tömíti el, a hitelezés újraindulását legfőképpen ezen jelzálogpiaci és egyéb eszközök értéke körüli bizonytalanság gátolja. Védelmébe vette ugyanakkor a szövetségi bankmentő csomagot, azt állítva, hogy megfelelő egyensúlyt találtak a felelősségnek az adófizetők és a magánszektor közötti megosztásával.