New York lefelé vette az irányt

Vágólapra másolva!
Visszafordultak az amerikai piacok az elmúlt napok rallyjából, csütörtökön eséssel zárt mindhárom vezető New York-i index.
Vágólapra másolva!

A befektetőket öszezavarta a Fed által a romos álapotban lévő pénzügyi szektorba betöltött pénz 1 trillió dollár fölé növekedése. Első reakcióként kedvezően fogadták a hírt, ám később elolvadt a lelkesedés, mivel előtérbe kerültek az újabb pénzöntés okozta növekvő inflációs félelmek. A pénzügyi papírok meg is szenvedték ezt a váltást, és csengetésre veszteségben voltak.

A Dow Jones ipari index (DJIA) 1,1 százalékos veszteséggel 7400,80 ponton fejezte be a kereskedést, a Standard & Poor's 500 mutató záráskori 784,04 pontja 1,3 százalékos buktát mutat, a Nasdaq pedig fél százalékkal vékonyodott.

Az olaj november 28. óta először zárt 50 dollár felett, ami meg is mutatkozott az olajrészvények drágulásában.