Tíz százalékkal ugrott a Mol árfolyama

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 634,54 pontos, 5,94 százalékos emelkedéssel, 11 314,52 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 10,32 százalékkal 10 260 forintra erősödött, az OTP részvények ára 5,58 százalékkal 2080 forintra nőtt. A Molt egy időre fel is kellett függeszteni a tőzsdén, annyira erősen emelkedett a társaság papírja.
Vágólapra másolva!

A Mol már délután fél háromkor 800 forinttal, 8,60 százalékkal 10 100 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Háromnegyed négykor a papírt pár percre fel kellett függeszteni, mert tíz százaléknál is nagyobb volt a részvény árfolyam-emelkedése. A kurzus ekkor már 10 200 forintnál járt. Az OTP hatszázalékos pluszban állt ekkor.

A Mol kereskedése néhány percig állt csupán, 15 óra 53-kor újraindult a kereskedés az olajtársaság részvényeivel. Az olajcég árfolyama feltehetően azért emelkedett, mert a Deutsche Bank magasabb célárfolyamot adott a társaságra, ami pozitív előrejelzésnek számít.

Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank részvényelemzője elmondta, hogy a Mol emelkedésén túl általános bizakodás jellemző a magyar piacra, miután a nemzetközi tőzsdéken is optimista a hangulat, és ilyenkor a feltörekvő gazdaságokban is jobban bíznak a befektetők.

A Richter 3,69, a Magyar Telekom 3,52 százalékos emelkedéssel zárta a napot.