Vágólapra másolva!
A kormány felkéri a közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert, hogy az idei költségvetésben a "gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése" nevű előirányzat terhére további projekteket ne indítson, és új kötelezettséget ne vállaljon - egyebek mellett ezt tartalmazza a kormányhatározat, amely a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
Vágólapra másolva!

A szóban forgó jogcímen 13 milliárd forint szerepel a 2009. évi állami költségvetésben. A határozat szerint a megkezdett projektek előkészítésére 4,1 milliárd forint fordítható, de a folytatáshoz eseti kormánydöntés szükséges. Ugyanebben a határozatban ugyanezt az előirányzatot 15,7 milliárd forinttal engedi túllépni a kormány a "hazai finanszírozású projektek megvalósítása érdekében". Ellentételként a minisztérium maradványtartási kötelezettsége 10,6 milliárd forinttal növekszik.

A kormány 16,3 milliárd túllépést enged a 2007. januárban született kormányhatározatban felsorolt és azóta építeni kezdett gyorsforgalmi utakkal kapcsolatosan, a NIF Zrt.-hez beérkező számlák kifizetésére. (Ebben a határozatban szerepel - egyebek mellett - az M0 bővítése, és több, városokat elkerülő útszakasz is.)

A mostani határozat további 35,7 milliárd forint túllépést engedélyez az idei költségvetésben az M0 déli szektorának megkezdése miatt. Mindkét túllépésre garanciát vállalt a nemzeti gazdasági és fejlesztési miniszter, ami azt jelenti, hogy a túllépés összegét visszapótolja a Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium költségvetési fejezetébe.

Az autópálya rendelkezésre állási díjra a költségvetésben 55,5 milliárd forint támogatás szerepel. A kormány most engedélyezi ennek 5,8 milliárd forinttal történő túllépését, de cserébe a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium maradványtartási kötelezettsége ennyivel növekszik.