Jól kezdte a hetet a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 445,90 pontos, 4,53 százalékos emelkedéssel, 10 298,73 ponton zárt hétfőn. A 14,79 milliárdos forgalom nagy részét az OTP adta. Mindegyik vezető részvény pluszban fejezte be a napot.
Vágólapra másolva!

A Mol árfolyama 4,25 százalékkal 8950 forintra erősödött, 1,78 milliárd forintos forgalommal.

Az OTP részvények ára 3,48 százalékkal 1635 forintra nőtt, a bankpapírokkal 10,68 milliárd forinttal kereskedtek.

Az MTelekom-részvények ára 6 százalékkal, 30 forinttal emelkedett, 530 forinton fejezték be a kereskedést, a forgalom 1,38 milliárd forint volt.

A Richter 1150 forinttal, 4,73 százalékkal emelkedett, 25 450 forintra drágult, 785 milliós forgalommal. Szektortársa, az Egis 445 forinttal, 4,2 százalékkal 11 050 forintra tudott emelkedni, 75 millió forintos forgalom mellett.

A BUMIX 29,52 ponttal, 2,34 százalékkal 1288,78 pontra emelkedett.

A várakozásoknak megfelelően pozitív nemzetközi hangulatban emelkedtek a tőzsdeindexek hétfőn. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy a közepes forgalomban valamennyi vezető részvény erősödött, a BUX felülteljesítő volt a régióban, így az elmúlt két kereskedési nap alatt ledolgozta lemaradását a környező tőzsdeindexekhez képest.