Vágólapra másolva!
Az Erste Bank Hungary Nyrt. 2008-ban 32,36 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 30,8 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
Vágólapra másolva!

Papp Edit, a bank elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az adózás előtti nyereség tavaly 43,82 milliárd forint volt, 33,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az előzetes, konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi szabványok szerint készült beszámoló alapján.

A bank piaci részesedése a lakossági hitelek területén meghaladta a 12 százalékot, a lakáscélú hitelek területén 14,8 százalékot ért el. A vállalati hiteleknél a piaci részarány 8,6 százalék volt. A lakossági betétek esetében a piaci részesedés 6,9 százalék volt 2008-ban, ami 0,8 százalékpontos javulás 2007. év végéhez képest. A vállalati betéteknél pedig 5,4 százalék volt a pénzintézet részesedése.

A pénzintézet mérlegfőösszege tavaly több mint 26 százalékkal emelkedett, az év végére megközelítette a 2630,45 milliárd forintot. Az Erste Bank Hungary piaci részesedése a mérlegfőösszege alapján 7,8 százalék volt 2008-ban, ami 0,8 százalékpontos javulás az előző évhez képest.

Megtartották helyüket

Papp Edit kiemelte: az Erste Bank a tavaly ősz óta tartó pénzügyi-gazdasági válság ellenére megtartotta helyét a nagybankok sorában, a 900 ezres ügyfélszámot és a 203 egységből álló fiókhálózatot tekintve a második legnagyobb lakossági bank Magyarországon.

Tavaly az ügyfélhitelek állománya 2014,16 milliárd forintra emelkedett, ami 32,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az ügyfélbetétek 945,88 milliárd forintot tettek ki, ami csak csekély mértékben haladta meg az egy évvel korábbi 941,52 milliárd forintos állományt. Ezzel párhuzamosan a hitelintézetek által elhelyezett források 1332,86 milliárd forintra rúgtak, amiben nagy szerep jutott az anyabank, az osztrák Erste által biztosított refinanszírozásnak - mondta kérdésre válaszolva az elnök-vezérigazgató.

Az előzetes mérlegadatok szerint a nettó kamatbevételek 15,8 százalékkal emelkedve 78,98 milliárd forintot tettek ki az elmúlt év végén, a nettó díj- és jutalékbevételek 34,72 milliárd forintot értek el, ami 3,6 százalékos növekedés.

Papp Edit kiemelte: a tavaly ősszel kezdődött gazdasági-pénzügyi válság a pénzintézeti csoport tavalyi teljesítményében még kevéssé érződött, ami igazolja a korábbi években megkezdett, elsősorban az ügyfélkiszolgálás minőségének fokozására és a költségek csökkentésére összpontosító üzletpolitika helyességét.

Svájci frank helyett euró

Elmondta: a tavalyi 4. negyedév végén azonban az Erste is alkalmazkodni kényszerült a megváltozott külső körülményekhez, így az új hiteleknél a svájci frank alapú hitelezést beszüntette, helyettük az euró alapú hitelek kerültek a hitelezési tevékenység középpontjába, de a támogatott forint alapú hitelek is egyre népszerűbbek az ügyfelek körében.

Rámutatott: kiélezett verseny kezdődött a betéti piacon, ahol az Erste újonnan bevezetett betéti termékeinek köszönhetően növelni tudta piaci részesedését. Ebben kiemelt szerepet játszott a Magyar Postával kialakított stratégiai együttműködés is, amelynek keretében 2008 végéig több mint 157 ezer folyószámlát nyitottak a postai hálózatban.

Az Erste Bank idei terveiről szólva az elnök-vezérigazgató kifejtette: az üzleti tevékenység középpontjában továbbra is a lakosságnak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott szolgáltatások állnak. A bank 2009. évi egyik kiemelt célja, hogy a lakossági és a vállalati ügyfeleik számára enyhítse a gazdasági válság negatív következményeit.

Az Erste ennek érdekében a rászoruló ügyfeleknek szükség esetén változtat a hitel futamidején, valamint egyéb könnyítéseket vezet be, például a kedvezőtlen árfolyammozgások okozta hiteltörlesztési nehézségek megkönnyítése érdekében.

Osztalékról még nincs döntés

Így idén márciustól Törlesztési Védelem néven új, a lakossági jelzáloghitelek mellé igényelhető, biztosítás jellegű terméket vezettek be. Az új termék lényege, hogy a jelzáloghitel fennállása alatt, a hitel törlesztését vagy visszafizetését megnehezítő, vagy lehetetlenné tévő esetekre, - mint például a munkanélkülivé, vagy keresőképtelenné válás esetére - a bajba jutott ügyfelek helyett egy biztosító fizeti a havi törlesztő részleteket egy meghatározott ideig.

Kérdésre elmondta: a tavalyi üzleti év után járó osztalékról még nincs döntés. Arról is szólt, hogy az anyabank, az osztrák Erste egy esetleges tőkeemelést is végrehajtana a magyar leánybankban, ha azt az idei piaci folyamatok, az esetleges további bővülés szükségessé tennék. "A banknál nem tervezünk létszámleépítést, a hasonló mérlegfőösszeggel rendelkező bankok több alkalmazottal működnek"- mondta Papp Edit.