A tőzsdékkel estek a kelet-európai valuták

Vágólapra másolva!
A forintot, a cseh koronát és a lengyel zlotyt már a múlt héten elbizonytalanította a magyar és a cseh kormányválság, de akkor még kedvező ellenszél fújt a részvénypiacokon. Ez a kiegyensúlyozó támogatás e hét elején megszűnni látszik, miután az amerikai kormány elutasította a GM és a Chrysler eddigi szerkezetátalakítási terveit, és a részvénypiacok világszerte lejtőre kerültek.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon gazdasági programja elég lehet a költségvetési hiány növekedésének megállítására, de a politikai bizonytalanság megmarad, írta a Reuters elemzőket idézve. Nem tett jót a forintnak az sem, hogy a Standard & Poor's a nap vége felé bejelentette a magyar szuverén adósság leértékelését "BBB mínusz"-ra "BBB"-ről, bár a magyar valuta a nap végére javult a bejelentés után közvetlenül elért 315/euróhoz képest.

Csehországban a kormányfő lemondása után a legnagyobb pártok a hét végén megegyeztek abban, hogy előrehozott választások lesznek, de annak időpontja még nem ismeretes, úgyhogy a politikai bizonytalanság ott is ránehezedik még a nemzeti valutára a belátható jövőben. A cseh korona hétfőn jobban teljesített a többieknél, viszont a múlt héten nagyobbat esett azoknál.

Szilárd a román lej és a szerb dinár, jól tartják múlt heti nyereségüket, amelyet az IMF-fel elért hitelmegállapodásoknak köszönhettek. Sőt, a lej hétfőn napközben, 0,5 százalékkal 4,2225/euróra erősödve, hétheti csúcsra javult. Kereskedők szerint ebben a központi bank piaci műveleteinek is szerepük volt, de erről természetesen nincs hivatalos információ.

Londonban is gyengültek a térség pénzei

A londoni bankközi piacon a forint hétfőn estefelé, 311,12-42/eurón, 2,01 százalékkal rosszabb volt a kora hajnalinál, és 18,05 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint év végén. Reggel 0,36 százalékos vesztésben volt. Péntek este 305,00-30/euró volt. Tavaly 4,23 százalékkal gyengült, előtte 2007-ben 0,39 százalékot vesztett, 2006-ban 0,46 százalékkal javult.

Hétfőn estefelé a cseh korona, 27,613-33/eurón, 0,99 százalékkal rosszabb volt az euróval szemben a kora hajnalinál, és 3,21 százalékkal gyengébb, mint év végén. A lengyel zloty, 4,7350-90/eurón, 1,35 százalékkal rosszabb volt a kora hajnalinál, és 15,07 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint év végén. Tavaly a cseh korona 1,31 százalékot, a zlotyi 14,29 százalékot vesztett az euróval szemben.

A forint 236,47-81/dollár volt, 2,88 százalékkal rosszabb a kora hajnalinál, 25,58 százalékkal gyengébb, mint év végén. Tavaly 7,88 százalékot vesztett a dollárral szemben. Péntek este 229,86-230,15/dollár volt. A cseh korona hétfőn 1,94 százalékot vesztett, a zloty 2,20 százalékot vesztett a dollárral szemben.

Hétfőn estefelé az euró 1,3148 dollár volt vételi oldalon, 0,0096 dollárral olcsóbb a pénteki későinél, 5,94 százalékkal gyengébb a dollárhoz képest, mint év végén. Tavaly 4,27 százalékot vesztett a dollárral szemben.