Hullámvasutazott csütörtökön a forint

Vágólapra másolva!
A forint csütörtökön csaknem teljes egészében elvesztette azt a nyereségét, ami az euró/dollár keresztárfolyam szerda késő délutáni elmozdulása után keletkezett; ellentmondásosan alakultak a kötvényhozamok a bankközi piacon.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délután fél ötkor 300,54 forint volt az euró árfolyama. A szerda délutáni 301,80 forintnál ez ugyan még erősebb pozíció, ám ha azt is figyelembe vesszük, hogy az euró/dollár keresztárfolyam szerdai megugrását követően a forint is számottevő mértékben erősödött, az euró árfolyama 297 alá került, és még reggel is 297,55 forintnál üzleteltek, akkor az irányzat inkább gyengülőnek nevezhető - hangsúlyozták a megkérdezett kereskedők.

Úgy fogalmaztak, hogy a jelenlegi időszak nem kedvez a régiónak, a piac eladásra "rendezkedett be", és mindig megtalálja az érintett devizák párját. Eddig elsősorban a dollár volt érintett, most az euró vált vételi céllá a korona, a forint, a zloty eladása ellenében. Kiemelték, hogy különösen a zlotyt "ütik", az euró/zloty árfolyam a hajnali 4,48 után most már 4,60 felett alakul, így a zlotyval szemben még a forint is erősödött.

Az euró/dollár árfolyam ritkán látható szakadásokkal (hirtelen változásokkal) változik: szerdán 1,31-ről ugrott 1,34 fölé, délben pedig röpke fél óra alatt jutott 1,35-ről 1,36-ra, fél ötkor már 1,3704 dollár az euró árfolyama. Ennek megfelelően a forint a dollárral szemben jelentősen erősödött: míg szerda délután 229,46 forinton jegyezték az amerikai devizát, árfolyama csütörtök délután 219,40 forint.

A svájci frank jegyzése immár 196,62 forint a szerda délutáni 196,79 forint után - napközben ugyanakkor 192,60-as értékek is előfordultak.

A japán jen (100 egység) árfolyama 234,37 forint a 234,45 forintos szerda délutáni jegyzés után.