Vágólapra másolva!
Gyorsan és könnyen lehet népszerűséget szerezni külföldön manapság, elég hozzá a bankokat és vezetőiket kritizálni. Ez ellen emelte fel a szavát Peter Mandelson brit gazdasági miniszter, aki szerint abba kell hagyni a kritizálást, hogy a bankárok újjáépíthessék a beléjük vetett bizalmat, és segíthessék a gazdaságot.
Vágólapra másolva!

Mandelson felszólalása volt az első egy vezető minisztertől, ami a bankokkal és igazgatóikkal szembeni magatartás megváltoztatását szorgalmazta. Ő is elismerte, hogy az alkalmatlan bankárok, akik rosszul végezték a munkájukat, majd megjutalmazták saját magukat, felháborítóan viselkedtek. De ezt most már el kell felejteni.

"A bankok kaptak egy megérdemelt orrbaverést, a közvéleménytől és a kormányoktól egyaránt. Én sem szimpatizálok velük" - idézte a minisztert a Bloomberg. Emellett hangsúlyozta, hogy most már kevesebb a bónusz, szigorúbb az ellenőrzés, és a feljavított vállalati irányítás olyan körülményeket teremtett, hogy a bankok jobban tudják szolgálni az angol gazdaságot és társadalmat - mondta Mandelson.

"A vezetők új generációjával a bankoknak most mozgástér és idő kell, hogy tudják végezni a dolgukat. A gazdaságnak most arra van szüksége, hogy sikerrel járjanak, mivel így húzhatnak ki mindannyiunkat abból a gödörből, amibe miattuk kerültünk" - hangoztatta.

Nem mindenki ért egyet azonban Mandelsonnal. Március 28-án 12 ezer tüntetett Londonban a G20-országok csúcstalálkozója előtt, hogy a kormányok keményebben bánjanak a bankokkal. Kérdés, mely vezetők vállalják majd a politikai következményeit annak, hogy szembemennek a közvéleménnyel.