Egész évben emelheti a bankok tőkéjét az állam

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága hétfőn egy tartózkodás mellett támogatta azt a törvénymódosító indítványt, amelynek értelmében a magyar állam ez év december 31-ig emelhet tőkét a tőkeemelésre igényt tartó hazai hitelintézetekben.
Vágólapra másolva!

A Szabó Lajos (MSZP) által jegyzett módosító indítvány a 2008. évi költségvetési törvényt módosítaná olyan értelemben, hogy a tőkeemelésre rendelkezésre álló időt az eredetileg megszabott ez év március 31-ről kiterjeszti 2009. december 31-ig. Az állam összességében 300 milliárd forintot fordíthat a hitelintézetekben történő esetleges tőkeemelésre.

A tőkeemelés lehetőségére az IMF kölcsönnel kapcsolatosan vállalt kötelezettséget a magyar állam, mégpedig a hazai pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának biztosítása érdekében.

A költségvetési bizottság egyúttal támogatta azt is, hogy a jövőben a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gazdálkodó szervezeteknek és önkormányzatoknak éven túli forgóeszköz hitel, illetve kölcsön felvételéhez készfizető kezességet vagy bankgaranciát vállaljon.

Tukacs István (MSZP) és Nógrádi Zoltán (Fidesz) képviselők indítványa szerint a Magyar Fejlesztési Bank készfizető kezesség, illetve garanciavállalásának következtében a gazdálkodó szervezetek és az önkormányzatok a jövőben könnyebben juthatnának éven túli forgóeszköz-hitelekhez, ez pedig megkönnyítené a piaci szereplők forráshoz jutását. A bizottság a javaslatot egy tartózkodás mellett általános parlamenti vitára javasolta.