Vezetőt cserélt a CIB Bank

Vágólapra másolva!
A cseh Tomas Spurny váltja Török Lászlót a CIB Bank vezérigazgatói posztján márciustól - tudta meg piaci forrásokból az MTI. A CIB új vezérigazgatója Milánóból, a CIB anyabankjától, az Intesa Sanpaolo központjából érkezik.
Vágólapra másolva!

Az MTI információi szerint Tomas Spurny, aki az amerikai Columbia Business Schoolt is elvégezte, nem ismeretlen Magyarországon, a Budapest Bank kilencvenes évekbeli magánosítása során privatizációs tanácsadóként dolgozott, később a szlovák VÚB Bank vezérigazgatója volt, s ez a bank is az olasz Intesa bankcsoport részévé vált.

A CIB csoport 2008 első félévében 20,4 milliárd forint adózott eredményt ért el, mérlegfőösszege 2.643 milliárd forint volt, Ezzel az összeggel a CIB piaci részesedése meghaladta a 10 százalékot.

A CIB Bankba 2007 végén olvadt be az Inter-Európa Bank, miután Olaszországban egyesült a két pénzintézet anyavállalata az Intesa és a Sanpaolo.

Az Intesa és a Sanpaolo pénzintézet egyesüléséből 2007. január 1-jén létrejött Intesa Sanpaolo 17,5 millió ügyfeléből közel 7 millió, a 7500 fiókból pedig 1254 Közép- és Kelet-Európára, valamint a mediterrán régióra esik.