Vágólapra másolva!
Román gazdasági elemzők sötétebbnek tartják a román gazdaság idei kilátásait, mint az ország kormánya, így kétszer nagyobb munkanélküliséget és államháztartási hiányt jósolnak, mint ami az idei költségvetés-tervezetben szerepel.
Vágólapra másolva!

A Román Akadémiai Társaság elnevezésű civil szervezet gazdasági elemzők véleménye alapján jelentést készített a román gazdaság idei buktatóiról. A keddi román sajtó beszámol arról, hogy a jelentés szerint az idén a munkanélküliség eléri a 7 százalékot. A román kormány az idei költségvetés tervezetében csak 3,5 százalékos munkanélküliséggel számol.

Hasonlóan borúlátók a gazdasági elemzők az államháztartási hiány tekintetében is. Úgy vélik, hogy a kormány képtelen lesz 4,4 százalék alá szorítani a deficitet, míg a kormány a román GDP 2 százalékának megfelelő hiányt tűzött ki célul.

Az elemzők a román gazdaság növekedése felől is kételkedőek, szerintük csak 0,7 százalékkal bővül a gazdaság az idén. Ezzel szemben a kormány 2 százalékos GDP-gyarapodásra számít.