A kongresszusnak vallanak a bankvezérek

Vágólapra másolva!
Hova tüntették a segélyeket a szövetségi mentőprogrammal ősz óta kisegített amerikai bankok? - ezt a kérdést szegezték nyolc nagybank vezetőjének egy washingtoni kongresszusi meghallgatáson szerdán a képviselők.
Vágólapra másolva!

A képviselők arról faggatták egyebek mellett a Goldman Sachs, a JPMorgan Chase, a Citigroup, továbbá a Bank of America és a Wells Fargo vezetőit, hogy mire fordították az állami bankmentés keretében számukra eddig kiutalt 176 milliárd dollárt, mert a pénzek felhasználásának nem volt érzékelhető hatása a vérszegény gazdaság állapotára.

Szeretném tudni, mire ment el a pénz - kérdezte Paul Kanjorski demokrata honatya. Gresham Barrett dél-karolinai képviselő közölte, választói nem vették észre, hogy a pénz működne és az életük javult volna. Barney Frank, a képviselőház pénzügyi bizottságának demokrata párti elnöke leszögezte: az amerikai nép dühös és csalódott. Azt javasolta a bankok vezérigazgatóinak, hogy működjenek együtt a törvényhozással, éspedig "nem vonakodva, csak a minimumot teljesítve".

A bankok első emberei arról igyekeztek biztosítani a képviselőket, hogy felelősségteljesen jártak el, az adófizetők pénzét a hitelezés támogatására használták fel, nem pedig a vezetők, a lobbisták és a részvényesek kifizetésére. Állításuk szerint a bankmentő program kezdete óta növelték a hitelezést és több reformlépésről határoztak.

Ken Lewis, a Bank of America vezérigazgatója közölte, hogy ő és a felső vezetők egyáltalán nem kaptak jutalmat 2008-ban, a középszintű vezetők bónuszait pedig átlagosan 80 százalékkal lefaragták. Vikram Pandit, a Citigroup vezetője közölte: az amerikaiak joggal várják el tőlük, hogy felelősséggel, gyorsan és átláthatóan használják fel a bankmentés keretében nekik juttatott szövetségi pénzeket.

Barack Obama elnök egy hete bejelentette, hogy évi 500 ezer dollárban maximálja azon vállalatok vezetőinek a fizetését, amelyek a gazdasági válságban állami segélyt kapnak. Az elnök korábban azt közölte: tisztességtelennek és felháborítónak tartja, hogy a pénzügyi válság által fenyegetett Wall Street-i bankok, amelyek szövetségi segélyekben részesültek, tavaly összesen 18,4 milliárd dollárt fizettek ki különféle év végi jutalmak formájában alkalmazottaiknak.