Pluszban nyitott a BUX, oldalazást várnak

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,33 pontos emelkedéssel, 11 864,56 ponton nyitott hétfőn. Pénteki záró értékéhez képest 0,34 százalékkal erősödött. Mérsékelt esésre, oldalazó kereskedésre számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett elemzők.
Vágólapra másolva!

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a piacok a hétvégén újabb amerikai pénzügyi mentőcsomag bejelentésére számítottak, ez azonban nem következett be, ezért a fejlett börzék esésben vannak, pesszimista a hangulat. Ennek megfelelően Budapesten is enyhe esésre lehet számítani hétfőn.

Illés László, a Quaestor Zrt. elemzője a budapesti börzét egy olyan hajóhoz hasonlította, amelynek nincs felhúzva a vitorlája, így bárhonnan fújjon is a szél, nem mozdul: egy sávban oldalaz, ahelyett, hogy együtt mozogna a nyugat-európai és amerikai tőzsdékkel.

A Quaestor elemzője elmondta: a nap folyamán nem várható fontos makroadat, ellenben több brit és vezető nyugat-európai nagybank publikálja hétfőn gyorsjelentéseit, amelyek jelentős hatással lehetnek azottani kereskedés irányára.

A BUX 132,95 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 11 824,23 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.