Az MNB-alelnök megint az euróbevezetésről beszélt

Vágólapra másolva!
Magyarországnak a lehető leghamarabb csatlakoznia kell az euróövezethez - erősítette meg a Magyar Nemzeti Bank álláspontját Karvalits Ferenc alelnök kedden Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament egyik rendezvényén szakértőként felszólalva az alelnök arról is beszélt, hogy az országnak akkor érdemes belépnie az euróövezet előszobájába, az ERM-2 uniós árfolyammechanizmusba, ha az euró stabilitását garantáló egyéb feltételeket is kiszámíthatóan teljesíti.

Az ERM-csatlakozás az euró bevezetésének egyik feltétele, az államháztartási hiány alacsony szintje, a belső államadósság korlátozása, valamint az infláció és a kamatlábak kordában tartása mellett. A közös árfolyammechanizmus a pénzügyi stabilitás próbája is, ez pedig az eurózóna működésének egyik alapkövetelménye.

Karvalits Ferenc úgy fogalmazott, hogy az ERM-2-höz akkor ésszerű csatlakozni, amikor a többi kritérium teljesítésének is "biztonságosak a kilátásai".