Zuhantak New York-ban a részvényárak

Vágólapra másolva!
Kedden mintegy 320 ponttal, csaknem 4 százalékkal 8000 pont alá csökkent a a New York-i Éréktőzsde Dow Jones indexe. A visszesést elsősorban a kereskedés eleji zuhanás okozta.
Vágólapra másolva!

Közvetlenül a tőzsde nyitását követő fél órában mintegy 2,2 százalékkal, 180 ponttal 8100 pont közelébe esett az index. A zuhanás után azonban ezen a szinten megtorpant és 8100 és 8150 pont között ingadozott. Budapesti idő szerint 19 órakor 8100 pont közvetlen közelében volt a mutató. Másfél órával később, zárás előtt fél órával viszont már 7960 pont körül járt, ami 3,8 százalék feletti veszteséget jelent.

A kedd előtti utolsó kereskedési napon, a múlt pénteken a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 1,2 százalék (17,49 pont) növekedéssel 1529,33 ponton fejezte be a kereskedést. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8281,22 ponton zárt, 0,8 százalék (68,73 pont) emelkedéssel.

Erős veszteségben voltak a New York-i részvénypiacok a kereskedés félidejénél is, a tőzsde DJIA mutatója 200 pont, a Nasdaq piac composite indexe 50 pont körüli veszteségben állt, azaz a veszteség 2,5-3 százalékos volt. A jelentések szerint a cégek eredményadataival kapcsolatos pesszimista várakozás mellett a piacon a bankok rossz kilátásait látják a befektetők, még a Royal Bank of Scotland hétfői páratlanul nagy, 40 milliárd dollárt meghaladó veszteségjelentése után.

A pénzintézeti részvények New Yorkban gyakorlatilag mélyrepülésben voltak a kereskedés félidejénél, a JPMorgan Chase bank részvényének vesztesége meghaladta a 10 százalékot. A Wells Fargo pénzintézet részvényárfolyama 13 százalékot zuhant. Újabb elemzések látnak - emelkedő értékekkel - napvilágot, mi is lesz majd az amerikai hitelválság veszteségmérlege. Van vélemény, miszerint 3600 milliárd dollár lesz annak összege, maga a banki rendszer omolhat szét.

A befektetőket egyre inkább aggasztja a várhatóan gyengén alakuló vállalati gyorsjelentési szezon közeledte és a banki ágazat állapota - ezek azok a ballasztok, amelyek a hamarosan beiktatandó új amerikai elnöknek is megnehezítik a dolgát.

A piacot egyébként éppen az az optimista hangulat segítheti valamelyest, amely Obama gazdaságösztönző terveivel kapcsolatos. Nehéz lesz azonban túllépni a bankszektor okozta rossz érzéseken, hiszen a Royal Bank of Scotland hétfőn a brit gazdaságtörténet legnagyobb veszteségét jelentette be.

Nyomás alá kerültek az energetikai ágazat papírjai is: az olajár ugyanis 34 dollár alá esett az orosz-ukrán megegyezés, és az európai gázszállítások újraindulása után. Az elektronikus adásvételben az Exxon Mobil árfolyama például 2,7 százalékkal csökkent.