Összehúzzák a nadrágszíjat a magyarok

Vágólapra másolva!
A magyar lakosság elhúzódó, legalább másfél évig tartó pénzügyi-gazdasági válságra számít, de az embereknek vannak elképzelései arra, hogyan tudják átvészelni ezt az időszakot - mondta az MTI-nek tavaly október és decemberi felmérésük alapján Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója.
Vágólapra másolva!

A válaszadók alapvetően a kiadások csökkentését és a családi beruházások elhalasztását tervezik, s nem számolnak azzal, hogy hiteleket kellene felvenniük életfeltételeik megteremtéséhez, ám a politikai elitnek a válság megoldását segítő konszenzusos magatartásában nem hisznek a magyarok.

A Szonda Ipsos tavaly október és december között végzett kutatássorozatot a magyar felnőtt lakosság körében. Ebből kiderült, hogy a magyarok 72 százaléka érzi úgy: már rövid távon is érinteni fogja a pénzügyi-gazdasági válság, s további 15 százaléknyian azt feltételezik, annak csak egy év múltán lesz hatása az életükre - hívta fel a figyelmet.

Az idősebbek jobban aggódnak

A magyar lakosság körében nagyon erős a fizetések, nyugdíjak vásárlóerejének csökkenésétől való félelem, valamint ezzel összefüggésben a mindennapi kiadások visszafogása miatti aggodalom, ezek a szempontok az emberek nyolctizedének gondolkodásában jelennek meg.

Nagyjából kétharmadnyian azt feltételezik, hogy módosítaniuk kell a tervezett nagyobb kiadásaikkal, beruházásaikkal kapcsolatos korábbi elképzeléseiket. A magyarok egyharmada nyugtalan, hogy a költségeik fedezésére nem lesz elég a havi fizetés, a nyugdíj.

Sokan félnek a munkanélküliségtől

Az év végén a munkavállalók háromtizede szorongott attól, hogy elveszíti az állását. Különösen a vidékieknek, és ott is a falvakban élőknek vannak ilyesfajta félelmeik, de az átlagosnál jobban aggódnak az iskolázatlanok és a szakmunkás képzettségűek, valamint a negyvenes éveikben járó korosztályok - mondta a kutatási igazgató.

A korábban ház- és gépkocsivásárlást tervezők csaknem hetven százaléka a felmérés szerint most úgy gondolja, hogy kivár, egyelőre nem kezd bele egy ekkora családi beruházásba. Az óvatosság jellemzi az embereket lakásaik, házaik felújítására gondolva is, fele részük távolabbra tolja ezt, egyharmaduk pedig kevesebbet fordít erre a célra.

A kiadások elhalasztását tervezik

A nagy értékű háztartási tárgyak, valamint a ruházkodás esetében kétfelé oszlik a lakosság: a fogyasztás teljes visszafogása jellemzi a negyvenes-ötvenes korosztályt, míg a költés átgondolása és csökkentése a fiatalokat; előbbiek esetében mindez a minőségi csere távolabbi megvalósítását jelenti, utóbbiaknál az önálló életkezdés szerényebb változatát.

A napi fogyasztást sem fogja érintetlenül hagyni a pénzügyi válság: az emberek hattizede a kedvezőbb árú termékeket keresi majd, további egyötödnyien maradnak a bevált cikkeknél, de kevesebbet vesznek belőle. Hozzátette: az embereknek viszonylag kis hányada, 17 százaléka reménykedik abban, hogy a hétköznapi bevásárlására nem lesz hatással a pénzügyi válság.

Nem bíznak bankokban az emberek

Mindössze lakosság négy százaléka gondolkodott azon, hogy esetleg hitelfelvétellel próbálja meg átvészelni ezt az időszakot. Az emberek egyébként bíznak a bankokban, s csupán 5-6 százalékuknak fordult meg a fejében, hogy ki kellene venniük onnan a pénzüket.

A felmérése szerint az emberek nem bíznak abban, hogy a nehéz helyzet egységbe forrasztaná a magyar közéletet: a válaszadók 44 százaléka szerint semmilyen változás nem fog történni a napjainkat jellemző, feszültségekkel teli politikai közegben. Ugyanennyien a helyzet romlására, az ellentétek erősödésére számítanak, s csak kilenc százalékuk bízik abban, hogy a pártok összefognak a válság terheinek enyhítése érdekében.