Több hitelt kap Kelet-Európa az EBRD-től

Vágólapra másolva!
Az az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ugyan nem utolsó mentsvár hitelezési vagy finanszírozási szempontból, ám "továbbra is nyitva van", és csak decemberben 13 tranzakciót hajtott végre Kelet-Európában, félmilliárd euró értékben - mondta Varel Freeman alelnök csütörtök este Londonban a pénzintézet helyzetértékelésén.
Vágólapra másolva!

Freeman megerősítette, hogy a bank az idén "drámaian növeli" tevékenységét a fejlettebb közép-európai országokban is, amelyekről a válság előtt még úgy tartotta, hogy egy éven belül már nem lesz szükségük az EBRD támogatására. Szerinte a közép-európai kedvezményezett országok az idén a tervezettnél 500 millió euróval több új finanszírozást kapnak az EBRD-től, amivel a kétszeresére növekszik a korábban előirányzott összeg.

A londoni bank már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy a válságra tekintettel 2009-ben rekord értékű, A bank 7 milliárd euró friss tőkét juttatna a régióhoz tartozó országoknak, és ennek jelentős részét a fejlettebb közép-európai gazdaságok kapják. Az EBRD a nap folyamán közölte, hogy a kedvezményezett térségére adott idei növekedési előrejelzését az eddigi 3 százalékról 2 százalék alá csökkentette.

A tágabb értelemben vett Kelet-Európa átalakulásának finanszírozására 1991-ben alakult londoni bank vezetői, akik szerint Kelet-Európában "a történelem során még nem látott ütemű" átalakulás zajlott le, és a jelenlegi válság idején a feladat annak megakadályozása, hogy a folyamat visszaforduljon, ezért a korábban szándékolt csökkentés helyett növelni fogja a fejlettebb közép-európai térség finanszírozását is.

Azt hitték 2010-re "kiérik" a bankból a régió

Az EBRD 2007-ben - a legutóbbi olyan teljes évben, amelyről végleges adatok vannak - összesen 5,6 milliárd euró új finanszírozást folyósított a kedvezményezett országoknak, de az összeg több mint 90 százaléka a 2004-ben uniós taggá lett nyolc közép- és kelet-európai gazdaságon kívüli térségnek jutott.

A közép-európai EU-országcsoportban az EBRD abban az évben 546 millió euró közvetlen finanszírozást és befektetést hajtott végre, 22 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A londoni bank már 2006-ban bejelentette, hogy az addig EU-taggá lett nyolc legfejlettebb közép-európai ország mindegyike várhatóan 2010-re "kiérik" a bankból, vagyis azután nem lesz már szüksége közvetlen EBRD-finanszírozásra.

Gyurcsány is kérte a kivonulási folyamat megfordítását

A csütörtöki londoni tájékoztatón azonban megerősítették, hogy a pénzügyi válságból reálgazdasági válsággá fajult helyzetben az EBRD visszafordítja a fejlettebb közép-európai térségből már elkezdődött kivonulási folyamatot.Ezt tavaly novemberben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is kérte.

A kormányfő által Thomas Mirow-nak, az EBRD német elnökének és a bank részvényes kormányainak küldött akkori levélben az állt: a közép-európai átalakuló országok jelentős gazdasági nyomás alá kerültek a globális pénzügyi felfordulás miatt, és korlátozott a pénzügyi kapacitásuk arra, hogy pótolják az ingatag tőkeáramlásokat és helyreállítsák a piaci bizalmat.

Gyurcsány Ferenc ezért azt kérte, hogy a bank a térségi befektetések csökkentése helyett jelentősen növelje a Közép-Európának nyújtott finanszírozásokat, egészen addig, amíg erre a jelenlegi válság leküzdése végett szükség van.

Nem enyhülnek a Maastricht-i kritériumok

A csütörtöki londoni tájékoztatón Erik Berglöf, az EBRD főközgazdásza azt mondta: a válság egyik mellékhatása az EU-tag kedvezményezett országokban az infláció meredek lassulása, ami közelebb hozhatja ezeknek az országoknak az euróövezeti csatlakozását.

Az MTI kérdésére, hogy elképzelhetőnek tartja-e a maastrichti csatlakozási feltételrendszer lazítását az EU és az euróövezeti jegybank (EKB) részéről, Berglöf úgy fogalmazott, hogy ezek az intézmények "eddig sem a feltételek enyhítéséről voltak ismertek".