Tejközpont épült Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
Csaknem egymilliárd forintos költséggel, európai uniós támogatással, mintegy 3500 négyzetméteres logisztikai központot hozott létre az Alföldi Tej Kft. Székesfehérváron, a hazai termelők tulajdonában lévő cég beruházását Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter avatta fel csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A beruházás költségeinek mintegy negyedére európai uniós támogatást kapott a cég. A tagok tőkeemeléssel több mint 256,6 millió forintot biztosítottak, a Magyar Fejlesztési Bank állami garanciával 666,5 millió forint hitelt nyújtott, a mezőgazdasági termékek értéknövelésére kiírt EMWA pályázaton pedig több mint 152 millió forintot nyert a kft.

Az új logisztikai központ 4 ezer raklap hűtött késztermék és 526 raklap hűtetlen csomagolóanyag tárolását teszi lehetővé.

A szaktárca vezetője az avatóünnepséget megelőző sajtótájékoztatón szólt azokról a tervezett uniós és hazai intézkedésekről, amelyek célja elsősorban a termelői költségek csökkentése, a viszonylagos tejfelesleg levezetése, s amelyekre 2,5 milliárd forintot tud "indulóban" a magyar állam fordítani.

Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a cég éves átlagban 200 millió liter, naponta 800 ezer liter tejet dolgoz fel. Az alapanyagot 146 tagtermelőtől, illetve 35-40, a régióban működő termelőtől vásárolja. 110 féle terméket állít elő. Tavaly 41 milliárd forint nettó árbevétel mellett 290 millió forint veszteséggel zárta a 450 dolgozót foglalkoztató cég.