Soros ismét a font ellen spekulált

Vágólapra másolva!
A font gyengülésére játszott az utóbbi időszakban Soros György magyar-amerikai nagybefektető, akit ma is sokan a brit valuta több mint másfél évtizeddel ezelőtti összeomlásának egyszemélyi felelőseként tartanak számon.
Vágólapra másolva!

Soros szerdán, a davosi világgazdasági fórumon a Daily Telegraphnak nyilatkozva kijelentette: előre látta a font évtizedek óta nem mért gyengülését, amely az elmúlt néhány hónapban ment végbe. A milliárdos alapkezelő elismerte: e várakozása alapján arra játszott a piacon, hogy az általa valószínűsített gyengülésből árfolyamhaszna legyen.

Soros a vezető brit konzervatív napilapnak szerdán azt mondta: most már zárta a font elleni pozícióit, annak jeleként, hogy további jelentősebb árfolyameséssel nem számol. E várakozását igazolni látszik, hogy a font szerdán, napon belül egy százalékot erősödve, 1,44 dollár közelébe emelkedett a londoni bankközi piacon, a múlt heti 1,35 dolláros, 23 éve nem mért mélypont után.

A font tavaly nyáron még két dollárnál is többet ért; az elmúlt egy évben a brit valuta dollárárfolyama 30 százalékkal gyengült a mind súlyosabb recessziós jelek és előrejelzések hatására.

Visszaesőben a brit gazdaság

A brit statisztikai hivatal múlt héten közzétett előzetes adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévről 1,5 százalékkal csökkent a hazai össztermék-érték (GDP) Nagy-Britanniában, éves összevetésben pedig 1,8 százalékos volt a visszaesés. A brit gazdaságban 1980 óta nem mértek ilyen ütemű, negyedéves összevetésű GDP-csökkenést.

A brit GDP-érték a tavalyi harmadik negyedévben is zsugorodott, 0,6 százalékkal, vagyis Nagy-Britannia az általánosan elfogadott piaci meghatározás alapján - negatív növekedés két egymást követő negyedévben - már recesszióban van, 1991 óta először.Londoni elemzői körökben meredek, 2,5-2,9 százalék közötti brit GDP-visszaesést várnak 2009 egészére.

Egyszer már "térdre kényszerítette" a fontot

A font - az euróövezeten kívüli legjelentősebb EU-valuta - az elmúlt hónapokban többet gyengült a dollárral szemben, mint Harold Wilson, illetve James Callaghan miniszterelnöksége alatt, az 1967-es és az 1976-os fontválságok idején vagy az 1992-es "fekete szerda" után, amikor masszív spekulációval kiütötték a fontot az akkori európai átváltási mechanizmusból.

Ez utóbbi támadás fő felelősének sokan azóta is Soros Györgyöt tartják; a nagybefektetőt Londonban ma is csak úgy emlegetik, mint azt az embert, "aki térdre kényszerítette a bankot" (ezen mindenki a Bank of Englandet, a brit jegybankot érti).

Soros alapja csak az egyike volt a font ellen annak idején több tízmilliárd dollárral játszó intézményi befektetőknek, és az általa megmozgatott összegek elenyészők voltak a napi nemzetközi forgalomhoz képest a világméretű spekulációs hadjáratban.