Nem fizet, de nem is bocsát el a Piszke Papír

Vágólapra másolva!
A korábbi bejelentéssel ellentétben nem bocsátotta el dolgozóit a lábatlani Piszke Papír, a személyzet munkaviszonya megmaradt, de fizetést nem kaptak januárban és az üzem nem termel - tájékoztatták névtelenséget kérő dolgozók az MTI-t kedden.
Vágólapra másolva!

A munkások elmondták, hogy dolgozni nem kell bejárni, a felmondásról nem kaptak értesítést, de a hónap eleji fizetésüket sem kapták meg, azonban az ünnepek előtt átvehették az öt hónapja elmaradt étkezési utalványokat és bért is kaptak.

Korábban a 431 embert foglalkoztató vállalat összesen 147 fő elbocsátását jelentette be. Az üzem december közepe óta nem termel, egyes gépeket leszereltek, azonban a vezetőség még ezen a héten is tárgyal lehetséges befektetőkkel és megrendelőkkel a termelés újraindításáról - tudta meg a távirati iroda. A gyár irányítói az MTI többszöri megkeresésére is azt válaszolták, hogy a tárgyalások lezárásáig nem kívánnak részeredményekről beszámolni.

Lábatlanon az első papírgyártó gépet 1925 februárjában helyezték üzembe. 1950-ben az üzem felvette a Lábatlani Papírgyár nevet, 1973 tavaszán már 28 ezer tonnás kapacitással működött. A vállalatot 1993-ban privatizálták, a görög Zeritis-csoport tulajdonába került, és részvénytársasággá alakult. Lábatlanon egyebek közt toalettpapírt, papírszalvétákat és háztartási papírtörlőket gyártanak.

Magyarországon a Zeritis-csoport érdekeltségébe tartozik a Szentendrei Papírgyár, és a papírhulladék-gyűjtéssel foglalkozó Budafok Recycling Zrt. A Piszke Papír honlapja szerint a lábatlani cég 2000-ben a Zeritis-csoport több mint 150 millió dolláros árbevételének csaknem egyharmadát adta.