Rekordveszteséget jelentett az LG

Vágólapra másolva!
Rekord vesztesége volt a negyedik negyedben a dél-koreai LG Electronicsnak, mert rosszul ment az üzlet a lapos képernyős televíziók és a mobiltelefonok piacán.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Az adó utáni veszteség 671,3 milliárd von (489,5 millió dollár) volt, jóval több az elemzők várta 172,3 milliárd vonnál. Egy évvel korábban 621,3 milliárd von adózott eredménye volt a cégnek, és még a tavalyi harmadik negyedben is elért 24,9 milliárdot. A negyedéves bevétel 6,59 ezer milliárd von volt, 12,2 százalékkal több az egy évvel korábbi 5,87 ezer milliárdnál.

Az év egészében 482,8 milliárd von volt a társaság adózott eredménye, 60,5 százalékkal kevesebb a 2007-es 1,22 ezer milliárd vonnál. A bevétel 17,6 százalékkal nőtt, 27,64 ezer milliárd vonra 23,5 ezer milliárdról.

A dél-koreai vállalat nem sok jót remél az idei évtől sem, a kereslet csökkenése, a verseny éleződése miatt.

Az LG Magyarországon nem folytat termelést, a régióban csak Lengyelországban van gyártóbázisa. Magyarországon szórakoztató elektronikai, számítástechnikai, távközlési és háztartáselektronikai termékeket forgalmaz és szervízel. Az LG Electronics 1992-ben hozta létre budapesti cégét, amely 1997-től a koreai cég kelet-európai központja.