Lábon adnák el Eybl Hungária Kft.-t

Vágólapra másolva!
Az osztrák az Eybl International csődje után saját kezdeményezésére felszámolási eljárás indult magyarországi leányvállalata, a jánosházai székhelyű Eybl Hungária Kft. ellen is, a felszámoló Vectigalis Zrt. azonban nem kívánja bezárni a Jánosházán, Körmenden, Lentiben és Nagykanizsán lévő üzemeket, működőképes állapotban szeretné értékesíteni a céget.
Vágólapra másolva!

"Valamennyi üzemben megkezdődött a termelés, igyekszünk finanszírozást találni a gyártáshoz, és megbeszéléseket folytatunk a cég eddigi megrendelőivel is" - mondta Varga Jenő a Vectigalis elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére kedden. A felszámolásról szóló döntés január 5-én vált jogerőssé, kedden Jánosházán tájékoztatták a dolgozókat, szerdán pedig szintén munkásgyűléseket tartanak a cég Nagykanizsán, Lentiben és Körmenden lévő üzemeiben is. A négy üzemben jelenleg 1565-en dolgoznak.

A vezérigazgató szerint a felszámoló elsődleges feladata jelenleg az, hogy az elmaradt decemberi bérekre megtalálja a szükséges fedezetet. A pénzt terveik szerint január 16-án fizetik ki. A továbbiakban is szeretnék fenntartani a folyamatos termelést, de az egyelőre még bizonytalan, hogy mekkora létszámmal tudnak majd dolgozni. "Létszámleépítésre sor kerül, de ennek mértékét egyelőre még nem lehet megmondani" - mondta. Szavai szerint megvan a reális esélye annak, hogy az Eybl Hungária Kft.-t viszonylag nagy létszámmal, "ezer főt meghaladó létszámmal" működtetni tudják a felszámolási eljárás időszaka alatt is.

A felszámolási eljárás várhatóan legalább egy évet vesz majd igénybe, de nem kizárt az sem, hogy akár két évig is a Vertigalis Zrt. működteti majd az üzemeket. A Vertigalis hasonlóan járt el a Pápai Húsüzem és a szombathelyi Styl Ruhagyár esetében is, ahol szintén sikerült megtartaniuk a munkahelyek nagyobb részét.