A Mol húzta le a pesti tőzsdeindexet

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 232,86 pontos csökkenés után 11 785,01 ponton zárt kedden. A hétfői záróértékhez képest ez 1,94 százalékos visszaesés.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények estek az előző napi záráshoz képest.Söre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta, hogy hektikus kereskedési nap volt a keddi. A reggeli negatív nyitás után optimizmusra okot adó emelkedés indult meg a budapesti tőzsdén, amelyet főként az OTP-papírok emelkedése vezérelt.

Délutánra azonban eltűnt az optimizmus, és "lefelé csorgás" indult meg a piacon, amelyet fokozott a negatív amerikai nyitás - tett hozzá. Az üzletkötő a Mol rossz szereplését emelte ki, mivel a papírok több mint öt százalékos esést könyvelhettek el a kereskedés végére. Söre Balázs megjegyezte: Barack Obama keddi beiktatása ellenére sem volt pozitív a nemzetközi hangulat, és ezt a magyar piac is követte.

Az OTP Bank részvényeinek árfolyama 40 forinttal, 1,62 százalékkal 2430 forintra csökkent. A részvényekkel 7,70 milliárd forint értékben kereskedtek. A Mol-részvények ára 485 forinttal 5,05 százalékkal 9110 forintra zuhant, forgalmuk 1,26 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 550 forinton zárt. Ez 1 forintos, 0,18 százalékos csökkenés az előző napi záró értékhez képest. A távközlési papírok forgalma 680 millió forintot tett ki.

A Richter árfolyama 305 forinttal, 1,01 százalékkal 29 795 forintra csökkent. A részvényekkel 459 millió forint értékben kereskedtek. Az Egis-részvények ára viszont 210 forinttal, 1,85 százalékkal 11 590 forintra emelkedett 162 millió forint forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,29 ponttal, 0,02 százalékkal 1437,15 pontra nőtt.