Vágott az EKB, ahogy elvárták tőle

Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön fél százalékponttal 2,0 százalékra csökkentette alapkamatát.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Az euróövezet romló gazdasági teljesítménye miatt nyomás nehezedett az Európai Központi Bankra, hogy már most tovább mérsékelje a hitelek árát, jóllehet korábban a pénzügyek irányítói várakozó álláspontra helyezkedtek. Az EKB októberben kezdte az enyhítést, 4,25 százalékról, azóta a nyomás csak fokozódott rajta, hiszen a válság betört a reálszférába, így a folyamatos keresletcsökkenés miatt a vállalti profitok fájdalmas mértékben esnek, erre pedig a költségmegtakarítási célú létszámleépítésekkel reagálnak a cégek. A euróövezet gazdasága negatív spirálba került.

A központi bank korábban nyitva hagyta a lehetőséget a mostani kamatmérséklésre, de a bank elnöke, Jean-Claude Trichet korábban azt is javasolta, hogy az újabb kamatcsökkentés előtt mérlegeljék inkább alaposan a korábbi kamatmérséklések hatását. Ezt az álláspontot írta felül az euróövezet romló gazdasági helyzete azzal együtt, hogy az inflációs veszély elhárultával bővült az EKB mozgástere. Az euróövezetben a tizenkét havi infláció decemberben 1,6 százalékra mérséklődött, jóval alatta maradt a bank legföljebb 2 százalékos céljának. Novemberben még 2,1 százalék volt a drágulás üteme. A bank inflációs célkitűzése így teljesült, ami további motivációt adhat egy bátor kamatcsökkentő monetáris politikához.

Mivel az ipari termelés mind az EU-tagok, mind az euróval fizetők csoportjában átlagban messze alulmúlta a várakozásokat, egy ilyen politikára szükség is lehet.