Megtorpant az olajralli

Vágólapra másolva!
A négynapos ralli után kedden végül alacsonyabban zárt az amerikai könnyűolaj ára. Míg öt kereskedéssel ezelőtt még 37 dollár volt az árfolyam, a nap folyamán jóval 50 dollár fölött is járt a jegyzés, végül azonban 23 centtel az előző záróár alatt, a még mindig magasan, 48,58 dolláron zárt a februári határidős olaj.
Vágólapra másolva!

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj márciusi szállításra kedd reggel 72 centtel olcsóbb, a nyugat-európai értéktőzsdék zárása után, 53,46 dolláron, 1,06 dollárral drágább volt a hétfői zárónál. A Brent a legközelebbi határidőre a tavalyi évet 45,59 dolláron végezte, 51,42 százalékkal olcsóbban, mint 2007-et, miután tavaly, azaz 2008. július 11-én történelmi csúcsot ért el, 147,50 dolláron.

A piacot nem igazán rázta meg az OPEC decemberi termeléscsökkentése, de azóta annál inkább a közel-keleti konfliktus, majd az orosz-ukrán gázvita. A kőolaj az utóbbi két hétben 25 százalékkal drágult. Mindenesetre a szélesebb gazdasági kilátások miatt az áremelkedés meg-megtorpan, kedd délelőtt óvatos profitkivétel miatt egy ideig olcsóbbodás is volt. A világgazdasági kilátások egyelőre folytatódó, nagy túlkínálatot valószínűsítenek, ezért továbbra is távolinak tűnik a 75 dolláros ár, amelyet az OPEC elérni szeretne, mondván, ilyen árszint szükséges a kutatás-fejlesztés fenntartásához a nehezen kitermelhető lelőhelyeken, későbbi hiányok elkerülése végett. Szakértők szerint 2 százalékos GDP-növekedési világátlag alatt a kőolaj ára még 70 dollárig sem igen törhet föl, márpedig az IMF vezérigazgatója nemrég megpendítette, hogy idén akár recesszió is lehet világszinten.

Az OPEC elnöke, Sahib Khelil azt jósolja, hogy idén az első félévben a világpiaci kereslet napi 1,4 millió hordóval csökken, és egész évben is átlagosan napi 500 ezer hordóval kevesebb lesz, mint tavaly, a tavalyi, általa napi 200 ezer hordósra becsült keresletcsökkenés után. Ez nagyjából megegyezik az amerikai energiaügyi minisztérium legfrissebb előrejelzésével, amely szerint a világ olajfogyasztása még idén is csökkenni fog, napi 450 ezer hordóval. Független elemzők szerint is idén a világ energiafogyasztása csökkenhet, 1983 óta első ízben.