Újabb ötezer elbocsátás

Vágólapra másolva!
A múlt év végéig csaknem ötezer dolgozó csoportos létszámleépítésének szándékát, illetve az arra vonatkozó döntést jelentették be a Közép-dunántúli vállalkozások a regionális munkaügyi központnak - közölte a régiós munkaügyi szervezet főigazgatója az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Csaknem háromezer - pontosan 2922 - munkavállaló esetében már meghozták a felmondásra vonatkozó döntést a munkáltatók, 1910 dolgozó elküldésének pedig még csak a szándékát jelezték a régió vállalatai - közölte Zimmermann József főigazgató szerint. A munkaügyi szervezet nem hozhatja nyilvánosságra a leépítést tervező és bejelentő cégek nevét, de az MTI úgy tudja, többségében autóipari-, és elektronikai tevékenységet folytató vállalkozásokról, kisebb részben pedig építőipari, továbbá kereskedelmi munkát végző vállalkozásokról van szó.

A Fejér-, Komárom-Esztergom- és Veszprém megyét magába foglaló régióban december végéig Komárom-Esztergom megyében jelezték a legtöbb munkavállaló elbocsátását: 1908 dolgozót már nevesítettek, ők január második felében, február elején kézhez kapják a felmondásukat, 704 munkavállalóra vonatkozóan pedig a munkaviszony megszüntetésének szándékát jelentették be. Fejér megyében 826 munkavállaló elbocsátásáról döntöttek, s 985 elküldésének a szándékát jelezték, Veszprém megyében pedig 188 dolgozó elbocsátásáról már megszületett a döntés, és további 221 munkavállalót érint az elbocsátási szándék - mondta Zimmermann József.

Új jelenség, hogy míg a korábbi csoportos létszámleépítéseknél elsősorban a szakképzetlen munkavállalóknak mondtak fel a cégek, most az elbocsátásra kerülők csaknem kétharmada szakmunkás végzettségű. Ez új feladatot is ad a munkaügyi szervezetnek, meg kell találniuk ugyanis a módját annak, hogy a recesszióból való kilábalás egyik fő forrásának számító, képzett munkaerőt benn tudják tartani a munkaerőpiacon.

Zimmermann József szerint az, hogy a recesszió az elsők között sújtja az erős gazdasággal bíró közép-dunántúli régiót, - csakúgy, mint az 1990-es években történt-, előnyt is jelenthet a térség számára a válság leküzdésében, a most meggyengült vállalkozások ugyanis a többieknél hamarabb erősödhetnek meg újra.