A Fidesz kamatot, a kamara adót csökkentene

Vágólapra másolva!
A Fidesz elnöksége azt javasolja az MNB monetáris tanácsának, hogy minél előbb és minél nagyobb mértékben csökkentse a jegybanki alapkamatot, a kamara elnöke pedig adócsökkentést szorgalmaz, valamint visszavenne az állami kiadásokból is.
Vágólapra másolva!

A Fidesz fenntartja a korábban a kamatcsökkentésről szóló, munkahelyek védelmében tett javaslatát - közölte Szijjártó Péter szóvivő a párt elnökségének ülése után kedden. A szóvivő hozzátette: az ezt a kezdeményezést bírálók száma fogyatkozik, legutóbb a jegybankelnök is belátta a kamatcsökkentés fontosságát.

A monetáris tanács legutóbb december 22-i kamatdöntő ülésén csökkentette 50 bázisponttal, 10,0 százalékra az alapkamatot. A tanács tavaly október 22-én 8,5 százalékról 11,5 százalékra emelte az alapkamatot, majd november 24-én rendes kamatdöntő ülésén és december 8-án nem kamatdöntőnek meghirdetett ülésén egyaránt 0,5 százalékponttal csökkentette annak mértékét, az indoklás szerint a várható gazdasági lassulással és erőteljes dezinflációval összhangban.

Adócsökkentésre, a gazdasági szereplők terheinek mérséklésére lenne szükség, ez persze együtt jár azzal, hogy az állami kiadásokat is csökkenteni kell - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A gazdasági válságból történő kilábaláshoz elengedhetetlen a nagy elosztórendszerek tényleges reformja. Szerinte amennyiben következetesen és szakmailag átgondoltan hajtják végre a reformokat, egy-két év alatt rendbe lehet tenni egy országot, s mint a szlovák példa mutatja, a gazdaság utána tartós növekedési pályára áll. Magyarországon ma többen élnek az államtól kapott pénzből, mint ahányan bérből vagy vállalkozásuk jövedelméből, ennek ellenére hazánkban a világgazdasági válságra adott egyik válasz a nyugdíjba menetel megkönnyítése - fogalmazott Parragh, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a munkaerőpiacról így kikerült embereket később már nem lehet visszacsábítani.

A gazdasági kilábalás forrásai között az elnök számba vette az uniós támogatásokat - amelyeket véleménye szerint "presztízsberuházások" helyett valós gazdaságélénkítésre kellene fordítani - a feketegazdaság kifehérítéséből származó bevételeket, a korrupció visszaszorítását, a szociális juttatások feltételhez kötését, valamint a gazdaságpolitika hitelességének visszaállítását.