Mély válságra számít az IMF

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán 0,5 százalékra - a második világháború óta a legalacsonyabbra - csökkentette a világgazdaság idei átlagos növekedésére szóló előrejelzését a novemberben jósolt 2,2 százalékról.
Vágólapra másolva!

Jövőre az IMF 3,0 százalékos növekedést vár globálisan, ez 0,8 százalékkal kevesebb a novemberi előrejelzésében szereplő becslésnél.

Az IMF szerint - amely ezúttal csak a jelentősebb országok, országcsoportok kilátásait igazította ki - az idén csupán a feltörekvő piacok lesznek a világgazdaságon belül a növekedés forrásai.

A valutaalap mostani értékelése szerint a világgazdaság mély válságban van, és nyomás alatt marad az idei év egészében. A fejlett gazdaságok az IMF értékelése szerint a második világháború óta legmélyebb recessziójukat élik.

Az erőtlen növekedés letöri az árupiacon az árakat, és jelentősen enyhíti az inflációs nyomást is. A valutaalap arra figyelmeztetett, hogy a deflációs kockázatok növekednek.

A jelentés ugyanakkor rámutat, hogy a globális pénzügyi és költségvetési politikák jelentős támogatást jelentenek a válság leküzdésében, a kedvezőtlen növekedési folyamatok enyhítésében.

A gazdaságilag meghatározó országok, illetve országcsoportok közül leginkább a fejlett országok növekedési becsléseit csökkentette az IMF, de számottevő az egyébként nagy növekedési potenciállal rendelkező Közép- és Kelet-Európa, valamint Oroszország kilátásainak visszafogása is.

A világgazdaság egészén belül a nagy ázsiai gazdasági hatalmak, továbbá a feltörekvő és fejlődő országcsoport mint egész mutathat fel jelentősebb pozitív növekedést, az IMF mostani előrejelzése szerint.