Magyar bankokba invesztálna az EBRD

Vágólapra másolva!
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tőkét fektetne be magyarországi pénzintézetekbe - nyilatkozta Thomas Mirow, a bank elnöke a Népszabadságnak.
Vágólapra másolva!

Az 1991-ben a kelet-közép-európai országok gazdasági átalakulásának elősegítése érdekében életre hívott EBRD első embere a Népszabadságnak elmondta, a 2009-re korábban tervezett keret bővült, így az eredeti 6 milliárddal szemben összesen 7 milliárd euró áll rendelkezésre.

Az extra összeg fele juta azoknak az országoknak, amelyek 2004-ben kerültek be az Európai Unióba - tette hozzá Mirow. A bankelnök jövő héten látoghat Budapestre és a tervek szerint Gyurcsány Ferenc kormányfővel, Simor András jegybankelnökkel és a kereskedelmi bankok vezetőivel tárgyal majd.

Az EBRD a válság miatt megváltozott körülmények miatt kialakított stratégiájának lényege, hogy az egyes gazdaságok válsgákezelését támogassa és növelje az ellenállóképességüket. Bár a nyugati bankok kezében lévő pénzintéázetek sem hanyagolhatóak el, az EBRD a helyi bankokra nagy hangsúlyt fektetne. "Így van ez Magyarországon is, ahol előnyt élveznek a bankszektorba, beleértve az OTP-be irányuló befektetések" - mondta Mirow, és hozzátette: a magyar kormánnyal folytatott korábbi tárgyalások alapján a az EBRD kifejezetten a kis- és középvállalkozások finanszírozása érdekében invesztálna a magyar bankokba.

Az OTP kommunikációs osztálya az MTI megkeresésére közölte: "Az EBRD elnökének a magyarországi pénzügyi közvetítőrendszer vonatkozásában tett sajtónyilatkozatát az OTP Bank nem kívánja kommentálni".