Újabb lépés a Mol-INA megállapodásban

Vágólapra másolva!
Több kérdésben is sikerült megállapodásra jutni az INA olajipari társaság közös működtetésével kapcsolatban - derül ki a Damir Polancec miniszterelnök-helyettes és egyben gazdasági miniszter által szignált, december végén készült összefoglaló jelentésből. A Mol az igazgatóság elnökét és a felügyelő bizottság alelnökét jelölheti.
Vágólapra másolva!

Bejöttek a horvát újságok által már korábban megszellőztetett várakozások a Mol-INA megállapodásról - derül ki a horvát kormány honlapján közzétett dokumentumokból, amelyeket a távirati iroda idéz. A dokumentum szerint sikerült megállapodni a felügyelő bizottság (FB) összetételéről. Az FB kilenc tagú lesz, öt tagot a Mol, hármat a horvát kormány delegál, egyet pedig a munkavállalók képviselői. Az FB elnöki posztjára a horvát kormány tehet javaslatot, az alelnöki posztra pedig a Mol. Az igazgatóság várhatóan hat tagból áll, fele-fele arányban a horvát kormány és a Mol delegálja a tagjait. Az igazgatóság - szavazategyenlőség esetén döntési joggal felruházott - elnökét a Mol jelölheti.

A horvát kormány által közzétett jelentés kitér arra, hogy a tárgyalásokon eldőlt: a horvát érdekeket érintő stratégiai kérdésekben a felügyelő bizottság egyhangú szavazata esetén lehet döntést hozni. Ezek közé tartozik például az üzletágak megszüntetése vagy átszervezése, a név- illetőleg a székhely megváltoztatása, valamint meghatározott értékhatár felett a hitelfelvétel, az ingatlan és más vagyonnal kapcsolatos döntések, akárcsak a meglévő szerződések módosítása.

Megállapodásra jutottak abban is, hogy a Mol két éven át nem adhatja el az INA tulajdonában lévő részvénycsomagját a horvát kormány beleegyezése nélkül. Ha a Mol a további tárgyalások eredményeként vásárlással vagy részvénycserével újabb tulajdonrészt szerez a kormány pakettjéből, az állam vétójoga további három évre meghosszabbodik. A kormány elővásárlási jogát akkor is fenntartja, ha öt év után adná el részvénycsomagját a magyar olajtársaság.

A horvát állam jelenleg 44,85 százalék INA-részvényt birtokol, a Mol-nak a múlt év őszén lezárult nyilvános vételi ajánlatnak köszönhetően 47,16 százalékos részesedése van. A korábban Horvátország számára a leginkább megfelelő megoldásként megjelölt részvénycserét továbbra is csak lehetőségként említi a kormányzati jelentés. A dokumentumból kiderül, hogy ha a további tárgyalások során megvalósulhat a Mol és az INA részvényeinek cseréje, akkor az értékbecslést a nemzetközi szabályoknak megfelelően végeztetnék el külföldi céggel.