A gyengülő forint ellenére csökkenhet a kamat

Vágólapra másolva!
Londoni felzárkózó piaci elemzők egyöntetűen már 4 százalék alatti éves összevetésű magyarországi inflációt várnak a múlt hónapról, és a későbbiekben már meredeken - az év közepéig 2 százalék alá - lassuló drágulási ütemet jósolnak. Ebben a környezetben a citybeli szakértők zöme a legutóbbi forintgyengüléssel együtt is valószínűsíti a kamatcsökkentést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésén.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Az MTI által kérdezett, illetve előrejelzéseikben szemlézett kilenc nagy londoni befektetési és gazdaságelemző ház - UBS, Crédit Suisse, HSBC, 4cast, Dresdner Kleinwort, Goldman Sachs, Merrill Lynch, JP Morgan, Barclays Capital - elemzői viszonylag széles sávban mozgó, 3,3-3,8 százalék közötti prognózisokat adtak, 3,57 százalékos előrejelzési átlaggal. Az előző hónapban, novemberben 4,2 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon.

Arra a kérdésre, hogy a legutóbbi forintgyengülés milyen hatást gyakorolhat az MNB jövő hétfői kamatdöntésére, a legtöbb citybeli elemző azt mondta, hogy továbbra is vár fél százalékpontos enyhítést, tekintettel a valószínűleg meredeken lassuló inflációra és a recessziós környezetre.

A Crédit Suisse londoni részlegénél az MTI-nek úgy fogalmaztak: az utóbbi napok forintgyengülése nélkül nem fél, hanem 0,75 százalékpontos kamatcsökkentés szerepelne előrejelzésükben.

UBS: Az összeomló növekedés miatt kell kamatot vágni

A UBS véleménye szerint "az összeomló gazdasági növekedés" és az infláció kifejezett lassulása lehetővé tenné a jelenleg hozzávetőleg 6 százalékos központi reálkamatszint gyors csökkentését, ám a piac által követelt magas kockázati prémium és a külső finanszírozás még mindig fennálló valamelyes bizonytalansága továbbra is szűkíti a pénzügypolitikai mozgásteret.

Ráadásul - mivel a devizaalapú hitelállomány is meglehetősen magas, a GDP-érték 36 százaléka - egy jelentősebb forintgyengülés valószínűleg további, lefelé irányuló nyomást gyakorolna a gazdaságra.

Ebben a környezetben a UBS londoni befektetési részlegének elemzői azt várják, hogy hétfőn az MNB fél százalékpontos csökkentést hajt végre, 9,50 százalékra, majd az év közepéig 8,50 százalékig csökkenti tovább alapkamatát. Hozzátették azonban, hogy ha ismét erősödnék a kockázatkerülés, az leállíthatja a pénzügypolitikai enyhítési kurzust.

Merrill: Meredek defláció jöhet

A Merrill Lynch prognózisában az áll, hogy a ház a múlt hónapról 3,5 százalékos, tizenkét hónapra számolt drágulási ütemet vár Magyarországon.

Tekintettel azonban a 2009-re várható egyértelmű recesszióra - a cég 2 százalékos GDP-visszaesést vár a magyar gazdaságban éves szinten -, valamint a masszívan negatív, a Merrill Lynch előzetes számításai szerint mínusz 6,4 százalékos kibocsátási résre és a még emellé belépő kedvező bázishatásokra, a ház londoni elemzői innen már meredek dezinflációt várnak.

A Merrill Lynch előrejelzése az, hogy a tizenkét hónapra számított magyarországi inflációs adatok az év közepére akár a 1,5 százalék felé is irányt vehetnek, és az éves átlagos infláció sem fogja meghaladni az 1,9 százalékot. Ezt szem előtt tartva a cég 5,50 százalékra süllyedő jegybanki alapkamatot jósol 2009 végére.

JP Morgan: Az olcsó üzemanyag "hajtja" a deflációt

A JP Morgan előrejelzésében szintén 3,5 százalékos decemberi magyarországi inflációs becslés szerepel. A ház elemzői szerint a múlt hónapról számolt éves drágulási ütemet jó eséllyel meredeken csökkentette a havi összevetésben 10 százalékot zuhanó üzemanyag-árszint, és az élelmiszer-összetevőben belépő nagyarányú bázishatás.

A JP Morgan is azt jósolja, hogy nyárra 1,5 százalék környékére süllyed az éves szintre vetített magyarországi inflációs ütem.

A ház legújabb elemzése szerint a mély globális recessziós környezetben és a nyersanyagárak ehhez társuló "összeomlása" közepette a világgazdasági szintű infláció az idén egyenesen a zéró ütem felé indul. A cég átfogó prognózisában az áll: a tavaly júliusi 5,2 százalékos éves összevetésű csúcs után a JP Morgan decemberről már csak 2 százalékos éves globális inflációt valószínűsít, és előrejelzése szerint az ütem az év közepéig nulla százalékra csökken tovább.

Szerintük a decemberi tizenkét havi amerikai inflációs adat mínusz 0,3 százalékos lesz; ez lenne az első, éves összevetésű defláció az Egyesült Államokban 1955 óta.

Barclays: Folyamatos kamatcsökkentés

A Barclays Capital londoni befektetési társaság 3,8 százalékos tizenkét havi inflációt jósol decemberről, és azt, hogy a jegybanki kamatszint az első negyedévben 8,50 százalékra, a másodikban 8,00 százalékra, a harmadikban 7,00 százalékra, az év végéig 6,50 százalékra csökken.

A cég londoni elemzői januárra fél százalékpontos kamatcsökkentést várnak az MNB részéről.

A felmérésbe bevont londoni házak inflációs előrejelzései decemberre, éves összevetésben, teljes kosárra számolva: