Majdnem kétezer embert rúg ki az UBS

Vágólapra másolva!
Emelkedésnek indult a legnagyobb, a hitelválságtól alaposan megtépázott svájci bank részvényeinek árfolyama, miután kitudódott, hogy 1900 munkatársát szélnek ereszti. Az UBS lassan visszafejleszti befektetési banki tevékenyéségét.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A hitelválság által a leginkább érintett európai bank, az UBS AG 1900 munkatársának elbocsátására készül - jelentette a Bloomberg hírügynökség szerdán két, neve elhallgatását kérő bennfentes informátorra hivatkozva. A leépítés elsősorban a svájci pénzintézet befektetési banki részlegét célozza, annak létszámát 10 százalékkal csökkentve.

A döntést - mely a bank egyéb részlegeit is érinti majd - valószínűleg a részvényesek csütörtöki közgyűlésén jelentik be. Az UBS New York-i szóvivője a Bloomberg kérésére nem kommentálta az értesülést.

A zürichi székhelyű UBS már korábban bejelentett egy 7000 fős létszámcsökkentést. A Bloomberg szerint a hitelválság miatt hatalmas veszteségeket elszenvedő bankok 2007 júliusa óta világszerte több mint 130 ezer állást szüntettek meg.

Az UBS az elmúlt bő egy évben 44 millió dollárnyi leírást volt kénytelen elkönyvelni, piaci értéke így 50 millió dollárra csökkent. Részvényei csak az idén 58 százalékot zuhantak, a közelgő elbocsátás hírére azonban jelentősen, négy százalékkal erősödtek a zürichi tőzsdén.

Svájc legnagyobb bankja 2007 második negyedéve óta nem termelt profitot, de novemberben feltehetően 700 millió frankot jócskán meghaladó negyedéves nyereségről számol majd be, miután eladta egy alapkezelőben meglévő részesedését.