Jön az új csomag

Vágólapra másolva!
Egyre több a jele annak, hogy nem volt alaptalan a New York-i tőzsde keddi szárnyalása - amit a második bankmentő csomagba vetett remény fűtött. Az amerikai törvényhozás környékéről olyan információk szivárognak ki, amelyek arra utalnak, hogy a képviselők akár már szerdán megtárgyalják a csomag második verzióját és növekedni látszik az elfogadásra való hajlandóság is.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Néhány képviselő ugyan szabadságolta magát, mások - mind a szenátus, mind a törvényhozás több tagja is - azonban elszántan dolgoznak a hétfőn leszavazott bankmentó csomag újra rajzolásán. Christopher Dodd, a szenátus banki bizottságának elnöke "optimista és bizakodó", szerinte a Kongresszus hamarosan tárgyalhatja az új tervezetet. A MarketWatch más képviselői forrásokból is úgy értesült, hogy még ezen a héten elkészül a törvényjavaslat.

Újratöltött javaslat a szenátusban

Szerda reggeli hírek szerint a szenátus már ma sort kerít a szavazásra a 700 milliárdos bankmentő csomagról. Úgy tudni, ez a verzió nagyon hasonló lesz a kéviselőház által elutasítotthoz, de a New York Times úgy tudja, akad néhány fontos kiegészítés. Így például a betétbiztosítás felső összeghatárát 100 ezer dollárról 250 ezerre emelnék, és meghatározott ágazatokban bevezetnének egy adómentes időszakot, mely előreláthatólag 100 milliárd dollárba kerülne.

Ha a szenátus megszavazza a javaslatot, az újra az alsóház elé kerül, amely keleti parti idő szerint csütürtök délben ül össze, a zsidó újév miatti rövid szabadság után. A republikánus Paul Kanjorski arra figyelmeztette képviselőtársait, hogy lehet ugyan javítgatni a törvényen, de ez nem az az időszak, amikor a tökéletesre kellene törekedni, mert nincs rá idő.

A képviselőkön meglehetősen nagy a nyomás, hiszen a befektetők egyértelműen jelezték, hogy számítanak a csomagra: az első pakk elutasítása történelmi esést hozott a Wall Streetre, az azóta az újrarajzolásról kiszivárgott hírek, valamint az ebben való bizakodás pedig szinte azonnal nagyon jelentős korrekciót eredményeztek. Nem utolsó sorban George W. Bush elnök keddi beszéde ugyancsak a csomag elkerülhetetlen voltát hangsúlyozta. Mellette az elnökjelöltek ugyancsak a beavatkozás szükségességét hangoztatják.

Második nekifutás

Mindenesetre az "újratöltött" csomag esélyeit jelentősen javítja, hogy Dodd olyan információkat tárt a sajtó elé, amelyek szerint jónéhány, a csomag 1.0-ás verzióját hétfőn leszavazó képviselő "komoly második nekifutásra" szánta el magát, ami Dodd szerint mindenképpen reményekre jogosít.

"Nem opció a tétovázás" - mondta Bush. Szerinte - bár tisztában van vele, hogy nincsenek döntés előtt a honatyák - minden tétlenül töltött nappal tovább súlyosodik a helyzet. Több képviselő is hasonlóan ítéli meg a helyzetet. A Fehér Ház a második verzióval kapcsolatban annyit közölt, hogy nem támogat lényeges változtatásokat a csomagban, azaz alapvetően, filozófiáját tekintve nem lát más megoldást, de kész megvizsgálni minden elemet ahhoz. tony Fratto szóvivő ugyancsak arra számít, hogy még ezen a héten átmegy a javaslat a törvényhozáson.