Gustav nyomhatja le a BUX-ot

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,53 pontos csökkenéssel, 20 848,69 ponton nyitott hétfőn, ami a pénteki záró értékéhez képest 0,75 százalékos gyengülés.
Vágólapra másolva!

Csökkenést várnak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett elemzők.

Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője úgy véli, a hétfői napon még nem ér véget a nyár a részvénypiacon, továbbra is alacsony forgalom és érdektelen kereskedés várható, elsősorban azért, mert az amerikai piac zárva tart.

Az elemző szerint a múlt hét végén tapasztalt jókedv elszállt, az európai piacokon enyhe mínusz látszik a határidős indexek alapján, így a magyar börzén is lefelé indulhatnak az árfolyamok.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője szintén gyengülést vár a nyitásban, és véleménye szerint a negatív hangulat a nap végéig kitarthat, mivel nem várható olyan makroadat vagy esemény, ami megváltoztathatná az irányt. Hozzátette, hogy a gyengülés irányába hat az is, hogy a Gustav hurrikán hétfőn valószínűleg eléri a Mexikói-öblöt, és komoly károkat okozhat az ott található olajtároló kapacitásokban. Emiatt drágul az olaj, ami negatívan hat a részvénypiacokra.

A BUX 491,31 pontos, 2,39 százalékos emelkedéssel, 21 007,22 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,5 milliárd forint volt, a vezető részvények drágultak.

High-tech papírok rántották le a Nikkeit

A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken 1,8 százalékos eséssel zárt, a jegyzéseket a némileg erősödő jen hatására gyengülő exportőr cégek vitték le. Ez volt az elmúlt két héten az index legnagyobb mértékű napi esése. Nyomást gyakorolt a papírokra az is, hogy a high-tech papírok estek, mivel a globális gazdasági gondok hatására az amerikai technológiai cégek visszafogják fejlesztési kiadásaikat.

E trenddel ellentétes az, hogy a profitkilátásait javító Nintendo nagy mértékben javult, és erősödött a Citizen Holding is, amely részvényei 9,5 százalékát vásárolja vissza.

A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója hétfőn 1,8 százalékkal, azaz 238,69 ponttal 12 834,18 pontra csökkent, augusztus 19-e óta a legnagyobb napi eséssel.