BMW: további visszaesés

Vágólapra másolva!
A luxuskategóriába is beköszöntött a szűk esztendő. Még nem minden luxusautó-gyártónak van oka panaszra, de a német BMW autógyár pénteken a maga részéről 507 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 33 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 753 milliónál. Már az első negyedévben is csökkent a profitja éves összehasonlításban, de akkor még csak 17 százalékkal.
Vágólapra másolva!

A cég csökkentette idei egész évi profit-előrejelzését is.Az üzemi eredmény 58 százalékkal 602 millió euróra, a forgalom 0,9 százalékkal 14,6 milliárd euróra fogyatkozott.Az első negyedévre 236 millió eurót, a második negyedévre 459 millió eurót számoltak el a cég pénzügyi szolgáltató részlegében tartalékolásra a növekvő adóskockázat és a vevők már nem törlesztett adósságai miatt.

Egy hete az Audi arról számolt be, hogy adózott eredménye 37 százalékkal nőtt az első félévben éves összehasonlításban, meghaladva a tavalyi, 26 százalékos ütemet.

Tavaly a luxuskategóriában még nem volt sem "nem elsőrendű", sem semmilyen válság: a BMW autógyár rekordprofitot és bevételt ért el, és akkor még hasonló jókat jósolt önmagának erre az évre is, nem utolsó sorban a nyersanyagok tavalyinál kisebb drágulásában bízva.

Az adózott eredmény tavaly 9 százalékkal 3,134 milliárd eurós rekordra emelkedett a 2006-os 2,874 milliárdról, először haladva meg a 3 milliárd eurót a csoport történetében. Igaz, ehhez a német társaságiadó-reform egyszeri hatása is jócskán hozzájárult, miután az adó előtti eredmény 6,1 százalékkal csökkent a brit Rolls-Royce Plc repülőgépmotor-gyár részvényre váltható kötvényeinek beváltása miatt - egyszeri tételek nélkül 0,6 százalékkal nőtt a BMW adó előtti eredménye -, azonban az összességében bíztató eredményt valódi siker támogatta: a BMW eladásai mind mennyiségben, mind értékben újabb rekordra nőttek tavaly.

Az osztalékot 51,4 százalékkal 1,06 euróra emelik a 2006-os 0,70 euróról. A BMW bevétele 56,018 milliárd euró volt tavaly, az euró felértékelődése és a nyersanyagok drágulása ellenére 14,3 százalékkal több a 2006-os 48,999 milliárdnál, szintén rekord, először 50 milliárd fölött a csoport történetében, segítve a pénzügyi szolgáltatások növekvő bevételével is.
A bevétel-növekedés annál is szebb, mivel az értékesítés mennyiségben is rekordra nőtt ugyan, de jóval kisebb ütemben, mint a bevétel. A különbséget az árszínvonal és a pénzügyi részleg teljesítménye magyarázza.

A BMW márkából 1 266 793-at adtak el tavaly, 7,7 százalékkal többet, mint 2006-ban. A brit MINI márkából 222 875-öt értékesítettek, 18,5 százalékkal többet, mint az előző évben. A szintén brit Rolls-Royce Motor Cars 1010 autót adott el tavaly, 25,5 százalékkal többet, mint 2006-ban. Így a teljes autóértékesítés 9,2 százalékkal nőtt mennyiségben 2006-hoz képest.