Javított a Zwack az eredményén

Vágólapra másolva!
A Zwack Unicum Nyrt. a 2008-2009-es üzleti év első negyedévében 760 millió forint adózott nyereséget ért el, ami 0,91 százalékkal haladja meg a bázisidőszak adatát - közölte a társaság gyorsjelentésében hétfőn.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti, nem auditált, nem konszolidált mérleg szerint az első negyedévi adózás előtti nyereség 1,030 milliárd forint, 1 százalékkal haladja meg az előző üzleti év hasonló időszakáét.

A társaság bruttó árbevétele 7,343 milliárd forintot ért el, lényegében megegyezik (-0,2 százalék) az előző év hasonló időszakáéval. A jövedéki adóval csökkentett nettó értékesítés 4,865 milliárd forint volt, 0,36 százalékkal haladja meg a bázist.

Az export árbevétel 323 millió forintot tett ki, 9,76 százalékkal magasabb, mint a tavalyi. A növekedés a jelentés szerint elsősorban továbbra is a Romániába irányuló Unicum és a szlovákiai Vilmos exportból származik.

A belföldi értékesítésen belül 1,45 százalékkal csökkent a saját termelésű termékek forgalma. A prémium termékek árbevétele mintegy 3 százalékkal elmarad a bázistól, a minőségi termékeké az előző évivel azonos, míg a kommersz termékeké 2 százalékkal növekedett.

A költségek összességében és egyenként is lényegében a bázissal megegyező szinten maradtak, 2 százaléknál nagyobb eltérés egyik költségtételnél sem fordult elő. A szolid mértékű költségnövekedés a hatékonyságjavító intézkedések eredménye - hangsúlyozza a jelentés, emlékeztetve a 7 százalék körüli inflációs környezetre.

A bruttó fedezet értéke 0,64 százalékkal, 3,099 milliárd forintra nőtt.

A társaság az első negyedévben 927 millió forint üzemi eredményt ért el, ami 0,84 százalékkal alatta marad a bázisidőszakinak.

A társaság pénzügyi eredménye 21,19 százalékkal emelkedett, ami részint az átlagosan 850 millió forinttal (+17 százalék) nagyobb szabad pénzeszközállomány, részint a magasabb betéti kamatszint következménye - írja a jelentés.

Beruházásra 64 millió forintot költött a társaság a tárgyidőszakban, amelyek pótló jellegűek voltak és a terveknek megfelelően alakultak.

A 2 milliárd forint jegyzett tőkéjű Zwack Unicum saját tőkéje 11,209 milliárd forint volt 2008. június 30-án, 11,2 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban. A saját tőke elemei közül ugyanis az eredménytartalék 1,414 milliárd forinttal csökkent, mert a fizetendő osztalékot az idén már a harmadik hónap végén lekönyvelte a társaság, míg korábban erre csak a negyedik hónapban került sor.

A társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában jegyzik. A papírok a hétfői kereskedést 15 600 forinton zárták, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 19 700 forint, a legalacsonyabb 14 500 forint volt.