Több száz villamost adott el a BKV

Vágólapra másolva!
Több száz régi UV motorkocsit értékesített a Budapesti Közlekedési Zrt.; a társaság egyenként 100 és 900 ezer forint közötti összegért vált meg villamosaitól - közölte Szilágyi Károly, a cég szóvivője pénteken.
Vágólapra másolva!

A szóvivő elmondta: a felújításra szoruló járműveket elsősorban civil szervezetek, cégek és magánemberek vásárolták meg, de egy-egy jutott a szegedi közlekedési társaságnak, a sződligeti önkormányzatnak, a vakok intézetének és egy szlovákiai múzeumnak is. A járművek elszállítását mindenkinek magának kell megoldania - tette hozzá.

Szilágyi Károly érdekességként említette, hogy a vakok intézetébe került motorkocsit taneszközként használják majd, vagyis azon gyakorolják a látássérült emberek a közösségi közlekedést.

A villamosok megvásárlásánál előnyt élvezett az, aki jelezte, hogy felújítaná a régi (van köztük több mint ötven éves is), már rossz állapotban lévő járműveket és hasznosítaná azokat. Van, aki jövőbeni nosztalgiaközlekedtetés céljából vásárolt a kimustrált villamosokból, olyan is, aki kerti dísznek vett egyet vagy látványosságot készít a járműből.

Több jelentkező magánember azért nem tudta megvásárolni a járműveket, mert lakhelyén nem kapott engedélyt a polgármesteri hivataltól azok felállítására - tudatta a szóvivő.

A Ganz gyár által kifejlesztett UV villamos a második világháború után lépett a kiöregedő típusok helyére; első kocsija 1956 áprilisában állt forgalomba a 2-es villamos vonalán. A Budapest közlekedését öt évtizeden át meghatározó UV villamosok utolsó példányát 2007. augusztus 20-án vonták ki a forgalomból.