Nyugdíjas is kap hitelt, ha biztosítást köt

Vágólapra másolva!
A nyugdíjasok fontos piacot jelentenek a bankok számára is, főleg ha betételhelyezésről van szó. Ám sokszor akadályokba ütköznek az idősek, ha hitelhez szeretnének jutni. A magasabb életkor magasabb kockázatot jelent, ám az Egyenlő Bánásmód Hatóság könnyen büntethet, ha egy pénzintézet automatikusan elutasítja az idősebb klienseket.
Vágólapra másolva!

Kevés nagybank válaszolt az [origo] megkeresésére, amikor arról érdeklődtünk, miként kezelik idősebb ügyfeleiket. Volt olyan cég, amely először készségesen válaszolt szóban, aztán utánanéztek a dolognak, és inkább megtagadták a feleletet az ügyben, mert éppen egy problémás ügy merült fel náluk.

A kérdés nem véletlenül kínos, hiszen állítólag előfordul, hogy végzetes betegségben szenvedő nyugdíjasok több évtizedre szóló hitelt kapnak villák vásárlására egy-egy pénzintézettől - információink szerint ők valószínűleg VIP-ügyfelek lehetnek -, és ilyenkor természetesen felmerül a kérdés, hogyan fizetik vissza az adósok a felvett kölcsönöket.

Csak készpénzben vásárolhat a 72 éves?

Ugyanakkor az idősek közül egyre többen fordulnak panasszal az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, amely el is marasztalt már bankokat, mert néhány helyen automatikusan elutasították őket egy bizonyos életkor fölött. Volt olyan eset, amikor egy 72 éves orvosnak nem engedték, hogy részletre vásároljon mosógépet, erről az [origo] korábbi cikkében is beszámoltunk.

Azóta a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és az Egyenlő Bánásmód Hatósága és a Fogyasztóvédelmi Nemzeti Hatóság - egy parlamenti képviselő, Herczog Edit kezdeményezésére - tárgyalásokat is folytatott a Bankszövetséggel az ügyben.

Érdekes konstrukciók

Mindeközben a pénzintézeteknek törekedniük kell arra, hogy minél kevesebb legyen a bizonytalan visszafizetésű, kétes hiteleik aránya. Az [origo] ezért arról is megkérdezte most a bankokat, hogy van-e egészségügyi vizsgálat egy nagyobb hitel felvétele előtt.

A magyarországi vezető pénzintézetek erre a kérdésre egyáltalán nem válaszoltak, két másik bank viszont érdekes konstrukcióról számolt be. Ennek lényege az, hogy kötelező vagy választható a bankhitel mellé egy életbiztosítás kötése. Márpedig az életbiztosításnál elengedhetetlen az orvosi vizsgálat, és így tulajdonképpen a bank - életkortól függetlenül - kaphat a szokásosnál nagyobb garanciát a hitel visszafizetésére.

Az OTP esete a hatósággal

Az idősekkel szembeni egyenlő bánásmód tiszteletben tartását fontos alapértéknek tartja az OTP, amit "a pénzügyi szolgáltatások területén folyamatosan szem előtt kíván tartani az esélyegyenlőség előmozdítására" - hangsúlyozza a bank az [origo]-hoz eljuttatott válaszában.

Az életkorra tekintettel egyetlen ügyfél részére sem tagadja meg a hitelintézet bármely szolgáltatás nyújtását az egyéb jogszabályi feltételek betartása mellett, ugyanakkor az életkort bizonyos esetekben - az általánosan alkalmazott kockázatkezelési elveknek megfelelően - "külön kockázatként kell értékelni, és ezen kockázat fedezetéül külön biztosíték kikötése lehet indokolt" - fogalmazott a pénzintézet.

Az OTP óvatos válasza nem véletlen, hiszen a pénzintézetet az Egyenlő Bánásmód Hatóság nemrégiben kétmillió forintra megbüntette, mivel egy nyugdíjas, 70 éves ügyfele nem kapott hitelkártyát, amikor online rendelést adott erre. A pénzintézet számítógépes rendszere - születési dátuma alapján - ugyanis nem engedte ezt neki. Az OTP még az elmarasztalás előtt változtatott a gyakorlaton, ezzel volt magyarázható az [origo] korábbi cikke szerint a viszonylag alacsony bírság.

Hitellel kombinált biztosítás

A Citibank ügyvezető igazgatója, Hencz Éva az [origo]-val közölte: Nincs életkori felső határ a bank hiteleinek folyósításakor, ugyanakkor a 70 évnél idősebb igénylő esetében az általánoshoz képest rövidebb a lehetséges futamidő. Az, hogy valaki nyugdíjas vagy máshonnan szerzi a pénzt, nem számít a Citibanknál, a hitelbírálat során nem alkalmaznak ilyen különbségtételt, a jövedelem forrása nem jelent sem előnyt, sem hátrányt. Alkalmazott és nyugdíjas azonos nagyságú jövedelem esetén azonos összegű hitelt kaphat.

Egészségügyi vizsgálat nem előzi meg a hitelfelvételt a Citibanknál, a pénzintézet ugyanis ilyen vizsgálatot nem ír elő. Az ügyfeleknek azonban lehetőségük van arra, hogy a hitel mellé hitelfedezeti biztosítást igényeljenek. "A biztosítási szolgátatást nyújtó biztosító bizonyos esetekben a biztosítási szerződés feltételeként előírhatja az orvosi vizsgálatot" - jegyzi meg Hencz. Ennek eredménye, illetve maga a biztosítási fedezet azonban nem befolyásolja a banki hitelbírálatot.

Az idősebb korúak hitelfelvételénél tehát a Citibanknál sem kezes (vagy adóstárs), sem pedig egyéb biztosíték nem szükséges. A már említett, 70 éven felüliek esetében alkalmazott futamidő-korlátozáson kívül egyéb speciális előírást nem alkalmaznak.

Van ahol kötelező az életbiztosítás

A KDB Bank marketing és koordinációs igazgatója, Sütő Ágnes az [origo]-t arról tájékoztatta, hogy náluk a kölcsönigénylő életkora nem haladhatja meg a 70 évet a hitel lejáratakor. A házastársat, illetve az élettársat be kell vonni fizetőképességet növelő vagy javító adósként, de a további bevont adósokra nem vonatkozik a 70 éves korhatár.

A nyugdíjas jövedelem és a más forrásból származó jövedelem ugyanolyan elbírálás alá esik, vagyis nincs különbségtétel a jövedelemforrások között a KDB-nél. A banknál hitelfelvétel előtt nincs egészségügyi vizsgálat. Sütő hangsúlyozta, hogy a házastársat/élettársat minden esetben életkortól függetlenül javasolt bevonni. Ha a kölcsönigénylő nem rendelkezik ilyen társsal, és egyéb biztosíték bevonása szükséges, akkor sincs életkori különbségtétel, ilyenkor az ügylet jellege alapján kér a bank biztosítékot.

Egy érdekes konstrukció azonban van arra, hogy miként próbálja a pénzintézet garantálni a hitelek visszafizetését, és ez nemcsak az idősekre vonatkozik. A KDB-s kölcsön kötelező biztosítéka ugyanis minden esetben - tehát életkortól függetlenül - az adósra kötött csoportos életbiztosítás és/vagy egyéb életbiztosítás, amelynek kedvezményezettje - a tartozás erejéig - a KDB bank.

Jelzálogjáradék az FHB-nál

Az FHB bankcsoport minden felnőttkorú magyar állampolgár finanszírozási igényének kielégítésére kínál hitelkonstrukciót - hangsúlyozta a pénzintézet az [origo]-nak adott válaszában.

Hagyományos hitelkonstrukcióik esetében lejáratkor az ügyfélnek 75 évesnek kell lennie, de már 62 éves kortól kínálják - a piacon az FHB szerint egyedüliként - az időskori finanszírozási programjukban az úgynevezett jelzálogjáradékot.

Ez szintén hitelkonstrukció, ahol a kölcsönösszeget először egy nagyobb kezdeti kifizetés formájában, illetve ezután havonta, járadékszerűen kapja meg az ügyfél. Ez utóbbi konstrukciónak nincs igénybevételi felső korlátja, egészségügyi vizsgálatot pedig az FHB nem végez szerződéskötés előtt.