Nyíregyházán bővül az Electrolux

Vágólapra másolva!
Az Electrolux nyíregyházi gyárában a tavalyi 30 százalékos bővülést követően az idén tíz százalékkal nő a termelés, 900 ezer darab fölé nő az éves hűtőszekrény-kibocsátás - mondta Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója, a svéd cég kelet-közép-európai holdingvezetője.
Vágólapra másolva!

A vezérigazgató szerint egyértelműen a termelékenység emelésével javítják a termelést, kihasználva a három műszakos munkarend adottságát.

A nyíregyházi gyárban 2005-ben indult a termelés, az ígért 1050-nel szemben 1700 dolgozót foglalkoztatnak. "Jó döntés volt 2003-ban, hogy Nyíregyháza ipari parkjában az Electrolux egy új üzemet hozott létre. Ma itt van az alulfagyasztós és kombinált hűtőszekrények legnagyobb európai gyártó bázisa" - mondta Takács.

Termékeik fele a nyugat-európai piacra megy, a másik fele a kelet-közép-európai, főként az orosz és ukrán piacon értékesül. A 85 millió euró összegű beruházás révén évente 840 ezer hűtőszekrényt gyártanak itt. Ehhez az M3-as autópálya és a Budapest-Záhony közötti vasúti fővonal mellett található ipari parkban (kritérium volt a jó közúti és vasúti összeköttetés), 47 ezer négyzetméteren alakították ki a termelő területet, amihez még 14 ezer négyzetméteren kapcsolódik a készáru raktár.

"A magyar gépipari cégek toplistáján a 6. helyen szereplő Electrolux Lehel Kft. nemcsak a jászberényi Lehel privatizációjával, hanem a nyíregyházi beruházással is azt mutatja, hogy hosszú távon érdemes gondolkodni" - mondta Takács János.

Az Electrolux Lehel Kft. 201,1 milliárd forint bevételt ért el 2007-ben, ami 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 180,9 milliárd forintnál. A jászberényi logisztikai központon keresztül 6,4 millió terméket szállítottak ki tavaly. Átlagosan a gyártott termékek 75 százaléka a nyugati, míg 25 százaléka a kelet-európai piacokon talált gazdára. Az Electrolux Magyarországon egyebek mellett porszívókat, hűtőszekrényeket és fagyasztóládákat gyárt. Az Electrolux idén 10 éves jászberényi porszívógyárában 2,7 millió készüléket állítanak elő 2008-ban, szemben az 1998-as 300 ezerrel.

A tavaly év végén Magyarországon 4800 főt alkalmazó Electrolux 1991 és 2007 között 75 milliárd forintot költött fejlesztésre.

Az 57 ezer főt foglalkoztató Electrolux tavaly világszerte 105 milliárd svéd korona (2520 milliárd forint) árbevételt ért el, az üzleti eredménye pedig 4,6 milliárd svéd korona volt. Tavaly a vállalat 17 gyárat zárt be világszerte, és háromban csökkentette a kapacitást, miközben 9 új gyárat helyeztek üzembe alacsonyabb költségű országokban.