Gigaüzletet kötöttek a magyar építőiparban

Vágólapra másolva!
Az ASA Építőipari Kft. üzletrészeit megvásárolta a Consolis csoporthoz tartozó, finnországi székhelyű Consolis Oy AB társaság - közölte az [origo]-val Varga József, az egyik legnagyobb magyar építőipari cég gazdasági ügyvezetője.
Vágólapra másolva!

Egy román gazdasági-pénzügyi lap, a Ziarul Financiar (ZF) piaci hírekre hivatkozva azt írta hétfőn, hogy a magyar ASA Kft. magyarországi és romániai érdekeltségeinek eladására készül, mintegy 100 millió eurórért. Varga József most megerősítette a hírt, az [origo]-nak elmondta, hogy finnek vásárolják meg a magyar cég üzletrészeit. Varga ugyanakkor cáfolta a ZF vételárra vonatkozó értesülését.

A gazdasági ügyvezető kérdésünkre csak annyit árult el, hogy a valós vételár a 100 millió eurótól lefelé tér el, de hogy mennyivel, arról nem nyilatkozott.

A Consolis csoport korábban már érdeklődött egy bukaresti román cég, a Somaco iránt. A 20 országban 130 gyárat fenntartó, finn tulajdonú, de belgiumi központú Consolis gyakorlatilag ugyanazon a területen működik, mint magyar versenytársa, az ASA. A finn vállalat forgalma azonban 1,4 milliárd euró, az ASA Építőipari Kft.-é pedig - az Opten céginformációs rendszere szerint - 2006-ban 10,83 milliárd forint volt. (Ebbe az összegbe azonban nem tudni, hogy beleszámítanak-e az ASA leányvállalatainak adatai.)

Az ASA honlapja szerint fő szakterületük az előregyártott vasbeton vázszerkezetek tervezése, gyártása, helyszíni szerelése, illetve az ipari padlóépítés és a generálkivitelezés. Az elmúlt években több mint 1,5 millió négyzetméternyi épületszerkezetet és mintegy 1,5 millió négyzetméter ipari padlót készített a magyar cég.

Az ASA-nak leányvállalatai és közösen irányított cégei vannak Romániában (ASA Cons Romania S.r.l.), illetve Ukrajnában és Szerbiában (Vajdaságban). Romániában Tordán (Turda) működtetnek egy betonelemgyárat. Magyarországon a budapesti központ mellett Hódmezővásárhelyen van úgynevezett előregyártó üzemük. Ukrajnában más magyar cégekkel közösen működtetnek egy vállalatot, a 3 beton Kft.-t.

A Ziarul Financiar szerint az ASA román leányvállalatának forgalma 25 millió euró volt, ami a teljes cégcsoport árbevételéhez képest egynegyedes arány a lap szerint.

Az ASA Kft. saját honlapja szerint 75 magánszemély tulajdonában van. A céget a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat dolgozói alapították a rendszerváltás után.