Változik a borpiaci szabályozás

Vágólapra másolva!
Átalakul a magyar borpiaci szabályozás, a változások augusztus elsejétől hatályosak - tájékoztatta  Sidlovits Diana, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmai referense csütörtökön, egy szakmai tanácskozáson az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A szakember elmondta: a magyar borpiaci változtatásokat az EU borpiaci szabályozásának elfogadását követően kell életbe léptetni.

Augusztus elsejétől az úgynevezett nemzeti borítékban az ország rendelkezésére álló támogatást Magyarország saját hatáskörben oszthatja fel. Ez az idén 16,8 millió eurót, azaz mintegy 4,2 milliárd forintos támogatást jelent a szőlősgazdáknak és a borászoknak. Az EU borpiaci reformja végére, ötödik évben a támogatás több mint 29 millió euró, folyó áron számolva mintegy 7,5 milliárd forint lesz.

Az első évben a rendelkezésre álló támogatási pénzből a szerkezetátalakítást, azaz az új ültetvények telepítését, illetve a fajtakorszerűsítést lehet támogatni, továbbá az alkoholfok növelését a mustoknál, és a melléktermék ellenőrzött megsemmisítését segíteni.

A legjelentősebb összeg, mintegy 13 millió euró, azaz 3 milliárd forint a szőlőültetvények szerkezetátalakítására áll rendelkezésre. Ebből a tervek szerint mintegy 1300 hektár szőlő felújítását, fajtaváltását és áttelepítését, valamint támrendszerének korszerűsítését lehet megoldani.

A melléktermékek ellenőrzött megsemmisítésére hozzávetőlegesen 2,5 millió euró, valamivel több mint 600 millió forint áll rendelkezésre. A mustsűrítmények alkoholfoka esetleges javításának támogatására 1 millió eurót, azaz 240-250 millió forintot lehet szánni.

Jövő év augusztusától támogatni lehet a borászati technológiák korszerűsítését, az úgynevezett szüreti biztosítékrendszer kiépítését, valamint a magyar eredetvédelmi rendszert is meg kell újítani az uniós követelményeknek megfelelően.