Nőttek a reálbérek az év első részében

Vágólapra másolva!
A bruttó átlagkeresetek összességében 7,9 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit 2008. január-májusban. A január-májusi reálkereset (6,9 százalékos infláció mellett) 0,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

Az év első öt hónapjában a költségvetési szférában 721 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 946 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 5,1 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában 0,2 százalékkal emelkedett.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete az év első 5 hónapjában 195 700 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 188 100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 218 100 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 7,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkereseti indexe 104,0 százalék, a versenyszférában dolgozóké pedig 110,2 százalék volt. A versenyszférán belül átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek a pénzügyi tevékenység (17,1 százalék), ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (14,3 százalék), kereskedelem, javítás (10,4 százalék), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (8,5 százalék), valamint a szállítás, raktározás, posta, távközlés (8,1 százalék) gazdasági ágban.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) átlagkereset 7,6 százalékkal nőtt az előző év január-májushoz képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 8,7 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 5,5 százalékkal lett magasabb.

Nettó 120

Májusban a bruttó átlagkeresetek 9,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakihoz képest. Január-májusban a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 120 500 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 200 forint, a szellemi foglalkozásúaké 155 300 forint. A nettó kereset így átlagosan 7,2 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 8,9 százalékos, a költségvetési szervezeteket pedig 4,1 százalékos növekedés jellemezte. A 207 000 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 8,1 százalékkal volt magasabb az előző év január-májusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,5 százalékot tett ki.